Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

LEGO Creator 31026 - Kerékpárüzlet és Kávéház


Nos, ez az a készlet, amit a legutóbbi Arctic-os beszámolóm kapcsán már említettem. Péter küldött egy e-mailt, hogy akcióban van, s mivel úgy gondoltam, ennél olcsóbban, 16990 Ft-ér már úgy sem fogok tudni hozzájutni, így megvettem a Kockashop-tól.

A doboz nagy és tömött. Ez alapján igazán megérte az árát. Külsőre, a design-t sima Creator-osnak mondanám, viszont az épület tarka, de elegáns színkombinációi és nagynak tűnő mérete hamar felhívja magára az ember figyelmét.
 

A készlet elemei 3 nagy és 5 kisebb csörgős zacskóban csusszannak ki a nagy dobozból. Mellettük a négyfüzetes építési útmutató és két nagyobb plate is helyet kapott.

A tasakok természetesen számozatlanok, mint minden vérbeli Creator készletnél, hiszen itt több modellt is össze lehet építeni belőlük. Azt pedig azért túlzás lenne elvárni a LEGO munkatársaitól, hogy mindhárom modellhez igazodva csomagolják az alkatrészeket. Különben is, az első modell megépítése után már ki tudná, hogy melyik zacsiban mi volt!?

Lévén, hogy 1023 alkatrészből kell majd építkezni, úgy gondoltam, megpróbálom szín és méret szerint valamelyest elrendezni az elemeket. Normál esetben ez nem jelentene gondot, imádok turkálni és keresgélni, de éjszakai építkezéseknél…szóval, bármennyire is megkedveltem az Arctic-os témát, a valóságban egész jól el vagyok én itt, a mérsékelt égöv adta lehetőségek között is

A csomagolásról még annyit el kell mondjak, hogy szokás szerint kicsit LEGO logikátlansággal történt. Az alkatrészek teljesen szét voltak „dobálva” a tasakok között. Még a minifigek alkatrészei sem egy zacskóban voltak. Ezért jobb, ha előre szólok: aki szigorúan az építési leírás alapján szeretne haladni, annak is fel kell bontania az összes zacsit már az elején.

Talán annyi logikát véltem felfedezni, hogy mint más készletekben is, az értékesebb, vagy ritkább alkatrészeket még külön kis tasakba is beletették. De hogy mi számít értékesnek … ?
Természetesen a főmodellel kezdtem az építést és a leírás természetesen a minifigek összeállításával, illetve egy piros bicikli összeszerelésével indít.
 


Egyikben sincs semmi különös. Szokványos városi emberkék. Szerintem sem a ruhájuk, sem az arcuk nem ritka. De jól is van ez így. Kedvesek, aranyosak, jól illenek majd az épületek közé.


A főmodell

A ház megépítésében igazából nincs semmi különös. Az útmutató szerint, egyszerűen csak pakolni kell a „téglákat” egymásra, s közben nő az épület. Nincsenek külön megépítendő, nagyobb modulok, sem különleges technikák, vagy meglepően használt elemek, mint a nagy, igazi moduláris házaknál. Azért persze nem unalmas a dolog, mert közben keresgélni kell az elemeket, majd a helyüket a rajzon

Az első fotókat csak akkor lőttem, amikor bekerült a bicikli a helyére. Van néhány ilyen bringánk, de én még sohasem próbáltam a kitámasztóját így beilleszteni a studok közé. Erre most kicsit rácsodálkozok: Nahát!


 
Amit még érdemes megfigyelni ezen a képen az az, hogy ha kinyitjuk/összecsukjuk majd az épületet, mindkét pozícióban karmos legó elemek rögzítik a helyén.

De haladjunk tovább!

Építés közben többet nem is fényképeztem, csak amikor az első épület elkészült.
 


Így néz ki a biciklibolt előlről. Még csak a főmodell felét építettük meg, mégis, már most impozáns látványt nyújt. Tetszik a formája és a színösszeállítása is. Vegyük kicsit közelebbről is szemügyre a részleteket!
 
Nagyon jól mutat az a kis „zöldség” a fehér cserépben a kirakat előtt és az árnyékoló is jól néz ki fölötte. Az ajtón aranyszínű gomb van. Ezzel a motívummal fogunk még találkozni.

A biciklibolt fölött egy lakás található (azt hiszem), majd mindjárt bekukkantunk és kiderül.
 
A tetőn pedig egy grillsütő foglal helyet. Ez mondjuk nem hat meg, mert sok készletben láttam már hasonló építményt és a „csirkecomb” (arányaiból ítélve inkább strucc vagy emu lehet) sem ritka darab. Maga a tető viszont nagyon jó. Életben még nem láttam ilyen tetőfeljárót, de filmekben, képeken már igen. Nagyon élethűnek tűnik, így tökéletes, ahogy van.
 
Az épület másik oldalát is lefotóztam. Szerintem ez is jól néz ki, de mint ahogyan a legtöbb valóságos épületnek, így ennek sincs semmi különös a hátsó részén. Ablakok és a biciklibolthoz tartozó hátsó kijárat.
 
Ha kinyitjuk a házat, kapunk egy klassz kis utcafrontot. Így is nagyon jól néz ki az épület. És ez még a játszhatóságát is javítja, hiszen hozzáférünk a belső részekhez is. Ez a kinyithatóság csak az utóbbi években kezdett divat lenni az ilyen Creator házaknál, amióta berendezések is találhatóak bennük. Reméljük ez a jövőben is így marad!

De lássuk belülről is a részleteket!
 
A biciklibolt berendezése elég puritán, Csak egy eladásra váró bringa és egy pénztárgép található benne. Hát nem lehet túl nagy forgalmuk… De nem is nagyon fér bele több minden.
 
Fölötte egy kis lakószoba helyezkedik el egy ággyal és lámpákkal. Ide talán még elhelyeztem volna egy éjjeli szekrénykét, de ne legyek telhetetlen!
 
A másik oldalon fény derül a kerékpár üzlet titkos tevékenységére. Nem csak forgalmazzák a kétkerekű hátasokat, de szervizelik is azokat.
 
Az emeleten pedig a kis „garzon” konyhája található. Egész rendesen be van rendezve. Feltehetőleg a biciklibolt tulaja lakhat itt, mert ebbe a kis lakásba létrával fel lehet jutni a műhelyből.
 
Sőt, akár tovább is mehetünk egyből a tetőre. Azért azt megnézném, hogy nagyobb vendégség esetén hogy másznak fel egymás után a tetőre a meghívottak :D Simán el tudnám képzelni a szóbanforgó jelenetet egy angol abszurd vígjátékban. Persze jól van ez így, a lépcsős megoldáshoz nagyobb házra lett volna szükség.

Ezután a háztömb után jön a kis sárga autó összerakása.
 
Na, azt hiszem, ezen simán továbbléphetünk. Nem roszz, de valahogy nem is az igazi. Legalább is úgy érzem nem illik ahhoz a minőséghez, amit a ház képvisel.

De még rengeteg elem vár beépítésre. Sok ablak, ajtó, tan és darkred színű elem. Úgy éreztem, izgalmas lesz a következő menet is.

Amikor elkészültem az alsó szinttel, úgy gondoltam, egyszerűbben és kényelmesebben lefotózhatom amit szeretnék, így gyorsan lőttem pár képet.

A kávéház pultja nagyon szépen be van rendezve. Igazán jól sikerült az a kávégép. Szinte érzem a frissen őrölt és lefőzött kávé illatát. A gép kicsit talán jobban kitakarja az ablakokat, mint kellene, de nehéz egy ilyen szűk keretek közé szorított készletnél megtartani az arányt a külső kinézet és a berendezés között. A szemközti falon pedig egy tökéletesen kivitelezett bankjegy-automatát láthatunk.
 
A következő képen a kirakatot csodálhatjuk meg belülről. Jól néz ki a drapéria és a csillár is, amilyen egyszerű, annyira nagyszerű!
 
Ha felhúzzuk az emeletet is és kinyitjuk az épületet, akkor a fenti látvány fogad bennünket. Szemrevaló „házikó” lett ez is.
 
A kirakat előtt, egy sárga széken megpihenve fogyaszthatjuk el a kávénkat, amíg elkészül a biciklink a műhelyben. Egészen jól meg van oldva. Tetszik az asztallap pepita mintája és a függöny is jól néz ki kívülről.
 
A kirakat fölött egy erkélyen találhatjuk magunkat. Az ajtó érdekesen, szépen van kialakítva és az ablak is ízlésesen van dekorálva. A tetőn pedig egy számomra meghatározhatatlan fajú madár csicsereg. Verébnek és galambnak kissé túlméretes, a sisakos kazuár meg nem tud repülni, különben is az inkább kékes tollazatú. Minden esetre méretes darab.
 
A szomszéd ház aljában a kávéház hátsó bejárata található. Szembeötlő a hatalmas arany színű ajtógomb a fekete nyílászárón. A létra alatt lévő csap is érdekes momentum. Úgy látszik, a tervezők igyekeztek kihasználni minden lehetséges felületet.
 
A „művészbejáró” fölött egy kis lakás ajtaja található. Ez stílusában teljesen illeszkedik a másik oldalhoz. Érdekes apró részletek színesítik a képet. Az ajtó mellett lámpa, az ablakban pedig virág látható.
 
Hátulról a belső tér kialakítása tárul a szemünk elé. Azokról a helységekről már nem szólok itt, amelyeket már bemutattam, így csak a két felső szoba maradt.
 
Az egyikben csak egy éjjeli szekrény és egy lámpa található, no meg tetőfeljáró. A tető valamivel kevésbé izgalmas, mint az előző épület esetében, de itt is szépen ki van alakítva.
 
A másik oldalon pedig már csak egy szék található az ablak mellett. Ennyi üvegfelületen keresztül jó sok fény juthat be a szobába, így kellemes lehet olvasni abban a székben,
 
Ha összezárjuk az épületet, akkor így néz ki előlről,
 
és így hátulról. Azt hiszem ez sem marad el semmiben sem az előzőtől.
 
Ketten együtt pedig fantasztikus látványt nyújtanak. Hát még ha mindegyiket kihajtva tesszük őket egymás mellé!


Összegzés

Szerintem ez megint egy tökéletes készlet! Legalább is, ami a főmodelljét illeti. Ennyi pénzért majdhogynem ajándék volt. Rengeteg és sokfajta alkatrész van benne, méghozzá különleges színekben. Ráadásul az épület is nagyon szép. Azzal, hogy a LEGO minifigurákal és belső berendezési tárgyakkal egészítette ki a Creator sorozat házait, szerintem nagyot lépett előre, mert már önmagában is játszhatóbbá tette ezeket a készleteket. Ráadásul remek kiegészítője lehet bármelyik LEGO City-nek. Remélem megtartják ezt a vonalat, mert bár a pénztárcámra nem lesz jó hatással, de gyermeki lelkemet simogatni fogja

Igyekszem mihamarabb megépíteni a B és a C modellt is, hogy beszámolhassak róla Nektek. Nem hiszem, hogy nagyot csalódnék bennük, úgyhogy én a magam részéről bátran ajánlom megvásárlásra ezt a készletet!


Köszönöm a figyelmet!

Jó Játékot Mindenkinek!

LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026LEGO Creator 31026

2014 december 22, 11:23
avatar
HSzabi1 Szia, megtaláltam a neten az Országúti autómentő Creator készletből készült alternatíváidat, nagyon szépek! Kisfiam a Jézuskától megkapta a készletet, már letöltöttem az LDD modelljeidet (Jeep és Hotrod), hamarosan összerakjuk őket! Ha esetleg van még valamid a készletből, azt szívesen vennénk, ha megosztanád! 2015 január 2, péntek
avatar
Longeye Szia! Szerintem ez az egyik legjobb Creator készlet az utóbbi időkben ebben a méretben. Az én kisfiam is eljátszott a főmodellel sokáig. Miután szétszedtem, hogy "megdolgozzam", még napokig emlegette. A hotrod-dal és a jeep-pel nem sokat játszott, mert nem voltak sokáig egyben, de most feltöltöttem egy új altot a rebrickable.com-ra. Általában egy napon belül megjelenik, de mindjárt töltöm a mocpages.com-ra is. LDD alapján összerakni, hát az kemény lesz. Az LDD nem generál valami jó útmutatót. Gyakran csak betesz egy tengelyt a levegőbe és vagy 5 oldallal arrébb, ami tartja. Ha javasolhatom, én inkább a terv alapján építeném. Forgatva, bontogatva. Ctrl-Z-vel mindig vissza lehet állítani az utolsó lépéseket. Sajnos rendes leírás készítése nagyon sok időbe telne egy ilyen modellnél, az már munka :( Örülök, hogy tetszik és jó építgetést! 2015 január 4, vasárnap

avatar
HSzabi1 Szia, az LDD összerakási generálását ismerem, én magam szoktam ezt megoldani, ahogy ebben a naploban is láátszik, és azért a manuális összerakási készítéséhez szerintem kiváló segítség: http://kockashop.hu/epitesi-naplok/profi/terepjaro-a-regi-6484-darabjaibol-3136 Köszi, a Red Goliat nagyon tetszik ! 2015 január 5, hétfő

avatar
Longeye Hát öööö, úgy tűnik, neked menni fog :D Jó az a napló, meg a modell is, de én olyan építési leírásra gondoltam, mint a gyári készleteknél van. Ahhoz LDraw-ban kellene összerakni és onnan generálni az összerakási útmutatót. Próbáltam már kisebb modellt összerakni benne. Nekem nagyon más, mint az LDD. Hozzá képest fapados. Persze azt is meg lehet szokni... 2015 január 5, hétfő

avatar
HSzabi1 Én még az LDraw-t nem használtam, Te már igen ? A technic komponenseg együtt mozgása abban megoldott? Az LDD-ben sajnos nem, van több technic építésem, amit szívesen tesztelnék olyan programban, ahol az áttételek megforgathatóak, de lehet, hogy azért ezen a szinten az még nem megoldott... 2015 január 5, hétfő

avatar
Longeye Technic-et még nem építettem benne, de olvastam már valahol, hogy van olyan program, amiben egyszerűbb kapcsolatokat, mozgó alkatrészeket lehet tesztelni. Mindjárt utánanézek, mert csak 2-3 hete volt, csak az ünnepek körüli felfordulásban valahogy elsikkadt. 2015 január 5, hétfő

avatar
Longeye Ahh! Meg is van! Ő lenne az: http://sr3dbuilder.altervista.org/ 2015 január 5, hétfő

avatar
HSzabi1 Köszi a linket ! Most olvasgatok a neten EV3 témákat és a Te neveddel látok egy cikket itt: http://www.leg-technic.hu/blog/39/31313-mindstorms-ev3-az-itelet-masodik-napja#c744 Valóban Te írtál a Mindstorms készletről ? Ha igen, akkor érdekelnének az építéseid és a programozások ! Karácsóny óta nekem is van egy (több mint egy éve sóvárogtam utána és gyűjtöttem rá :-D), és jó lenne valaki, akivel lehet konzultálni a programozásról. Épp tegnap este töltöttem fel egy naplot egy StarWars célbakövő játékról, aminek az agya az EV3. 2015 január 6, kedd

avatar
Longeye Szívesen, örülök, ha segíthettem, bár ahogy jobban utánnanéztem, Eurobricks-en írták, hogy elhunyt a készítője és bizonytalan a folytatás sajnos. EV3-ról, igen én írtam a cikket. Nagy terveim voltak vele, mert imádok programozni, már vagy 30 éve csinálom hobbiból is, meg megélhetésből is. Csak munkaügyileg tavaly annyira nem jöttek be a számításaim, hogy az hihetetlen, úgyhogy kevesebb idő jut LEGO-ra, mint eddig. Az EV3-hoz meg több kellene :( Szegény robot azóta is ott pihen a polcon :( 2015 január 6, kedd

avatar
HSzabi1 Hát én a programozással kb. 1988-ban ismerkedtem meg, amikor az első IBM XT hasonmások, a RAAB 84-ek megjelentek Anyukám akkori takarékszövetkezeti munkahelyén. Akkor BASIC-ben tanultam, az iskolában C16-on, nem sokkal előtte indult a történet a Szilikon völgyben :-) Aztán sajnos más fordulatot vett az életem, gyakorlatilag rajtam kívül álló okok folytán teljesen más szakirányba tévedtem. Amikor kibontottam a csomagot és letöltöttem az első pdf magyar leírást, még nem sejtettem, hogy mi vár rám (én már előre készültem a grafikus programozó felület letöltésével), gyakorlatilag ugyanaz a lelkesedés tör fel bennem, ami a 80-as évek végén,amikor az első egyszerű programokat írtuk. De ez valami fantasztikus, mert itt imput-output terén kicsit megnőttek a lehetőségek, szóval én csak jót tudok írni erről a felnőtt játékszerről! Remélem lesz időd foglalkozni vele, mert isziszonyú jó. Nem tudom, hogy adatok feldolgozásának programozását végzed-e, vagy automatizálási, robotika jellegőt-e, de ez az EV3 az aktuátoraival és a szenzoraival valami fantasztikus élményt nyújt! 2015 január 6, kedd

avatar
Longeye :D Teljesen egyetértek, én is ezt éreztem. Kicsit korábban kezdtem, én még Z80-as gépi kóddal HT1080Z, ZX Spectrum, Primo, utána C64 - Motorola 6510-es proci, majd én is XT,AT, ... stb. Én nem vagyok annyira oda a grafikus programozói felületért, az nagyon jó az oktatásban, vagy olyan mérnököknek, akik nem akarnak a kódokkal vesződni. Tény, hogy gyorsabb a fejlesztés vele, de én inkább a C-t és társait favorizálom (C , Perl, PHP, Java, JavaScript) A készlettel kapcsolatban teljesen egyetértek, szerintem Nobel-díjat kellene adni a feltalálójának. Ez a valaha volt legjobb LEGO készlet! Na végre valaki, akinek hasonló élményei vannak, mint nekem! :D 2015 január 6, kedd

avatar
HSzabi1 Kicsit olvastam az eredetéről, az MIT látott fantáziát abban, hogy a lego technic elemekkel könynen és gyorsan lehet összeállítani mozgásra képes mechanizmusokat, aztán készítettek egy saját központi egységet (akkor a lego a Control Center vonalon haldat még) amihez lehettt motorokat és szenzorokat kötni, de úgy tudom, hogy annak még vezetéken a PC-n kellett lógnia. Ezt követően indult a lego NXT vonala,a miből mára a Mindstorms kialakult. Tényleg csak egy jobb játék van a Lego-nál: a programozható lego :-) 2015 január 6, kedd

avatar
Longeye Nekem csak egy fura egyébként ebben a készletben. Túl nagy az okos kocka. Remélem a következő verzió már kisebb lesz! Lehetne akkora, mint egy mobil, meg lehetne normálisabb kijelzője. Azért amikor olvasgattam, hogy mennyire forradalmian új lesz az új intelligens kocka, kicsit többet vártam etéren is. Meg azt sem értem miért ragaszkodnak ehhez az RJ45-ös csatlakozóhoz. 2015 január 6, kedd

avatar
HSzabi1 Hát a csatlakozó szerintem 2 okból ilyen: egyrészt nem szabványos, tehát nem tudsz kábelt 110 Ft-ból összerakni ahogy UTP-t igen :-D, helyette vedd meg a 6000 Ft-os 7 db-os csomagot. A másik, hogy laikusok sokmindenre képesek, ha pl telefon csatlakozója lenne, és az emberek nekilátnának a kábel gyártásank, akkor ki tudnák sütni a bemeneteket esetleg, itt talán a garanciális megközelítés is bejátszott. Sajnos a 6 db AAA ceruzaelemet ki lehet ütni 3-4 óra alatt, még ha duracell, akkor is, főleg, ha a teljesítményeket a gyárilag biztosított programokban beállított 75 %-on járatod. Maga a Brick, ha levonod az elem térfogatot és a pin-es illesztés miatti magasság-szélesség növekedést, nem olyan óriási, főleg, hogy a kontroller mellett a motorok végfokait is tartalmazza. Én is elmélkedte, hogy hova lehet ebből fejlődni, és bizony vannak lehetőségek ! Képzeld, ha pl. a 3 irányú giro szenzor eleve beépített lesz, vagy mondjuk a WiFi is bele talál kerülni és utána IP címen tudjuk menedzselni, akár a szoftwert is ott tudjuk rátölteni, vagy ha belekerül egy olyan kamera, mint a telefonokba...tudnék ötletelni :-) De én most elégedett vagyok ezzel is, ami adott, mert hozzá foghatót nem tudok ilyen áron ! Anno vettem egy SIKU John Deere-t, és ennek okán elkezdtem áskálódni modellezés témában: szervok, kontrollerek, távirányítók, és bizony 100 e Ft ott nem elég egy hasonló játékélményű irányítható szerkezet kialakításához... Ez a SIKU ma kb 40 e Ft, és nincs variálhatóság: https://www.youtube.com/watch?v=vrYUK48wNN4 2015 január 6, kedd

avatar
Longeye Azt hiszem igazad lehet. Persze, én is elégedett vagyok egyébként. Az ötleteid meg jók, én támogatom :D Egyébként én meg a vasútmodellezés felől kanyarodtam a LEGO felé. Pont azon okokból, mint Te. Ott is megépítesz egy terepet és kész. Tőbbé nem tudod átvariálni, csak bontani, kidobni, újat építeni. Hej, ha a kisfiam elég nagy lesz! Micsoda LEGO terepasztalt fogunk mi építeni!? :D 2015 január 6, kedd

avatar
SzaboPeter Szia! Leg-Technicen is írtam, hogy nagyon szuper az építési / bemutatási napló! Gratulálok a készlethez, és jó játékot kívánok hozzá! Ez most egy akkora építmény lett, hogy a szokásos fotós háttered sem igazán elég nagy hozzá! :-) Üdv: Péter 2014 december 22, hétfő
avatar
Longeye Hali! Köszi! Hát igen, ez most kinőtte a "stúdiót" :D Egy egész utcát alkot! Meg már éjszaka fáradt voltam, nem volt kedvem nagyon vacakolni a képekkel. A Blac Bird 2 is nagyobb volt, mint a tapéta, de ott a falhoz toltam az asztalt és a tapétát leterítettem elé ;o) 2014 december 22, hétfő