Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Új témakört köszönthetünk: Itt a LEGO® FORMA!

A LEGO® bejelentette, hogy új témakörrel jelentkezik, aminek szerves eleme a közösségi finanszírozás.

A LEGO® Csoport ki is adott egy hivatalos közleményt, amiben elmondja, hogy ezúttal az innováció nem házon belülről érkezik, hanem megint a közösségen lesz a hangsúly. A LEGO® az Indiegogo honlappal együttműködve teszteli az ötleteket. Ennek a kooperációnak az első eredménye a LEGO® FORMA.

A terv az, hogy több különböző, úgynevezett pilot projekt lesz bemutatva, hogy ezzel tárjanak elénk új ötleteket, témaköröket. Ebben az esetben a crowdfundingon nagy a hangsúly, hiszen ennek köszönhetően valósidejű visszajelzést kapnak arról a felek, hogy érdemes-e ezzel foglalkozni.

Ez azt is jelentené, hogy csökkentenék az újdonságok hordozta kockázatot és meggyorsítanák az innováció folyamatát. Azt is fontos megjegyezni, hogy ezzel a procedúrával új közönséget érnének el, és megkerülnék az alapvető, eddig megszokott folyamatokat, például az IDEAS körül tapasztalt óriási várakozási idő.

Tom Donaldson, a LEGO® Creative Play Lab igazgatóhelyettese elmondta, hogy ezzel a megoldással céljuk, hogy táplálják azokat az ötleteket, amelyekről nem feltétlen tudják, hogy milyen eredménnyel zárulnak. A LEGO® Csoport komoly elvárásokkal áll az együttműködéshez, és hangsúlyozza a párbeszédnek és egymás inspirálásának fontosságát.

A LEGO® FORMA új pilot projektjeit az Indiegogo 10 milliós közössége „tesztelhette le” első körben. Ahogy azt már említettük, ezzel sokkal gyorsabb visszajelzés tud érkezni. A FORMA főleg modelleket takar, az alapot pedig a Technic szolgáltatja, hivatalosan a felnőtteket megszólítva.

Kari Vinther, a marketingért felelős vezető, aki nem mellékesen a Creative Play Lab Pilot programjában is komoly részt vállal, elmondta, hogy a LEGO® FORMA inkább egy kreatív készlet, nem pedig játék, ebből adódik, hogy az elkészült modell inkább kiállítási tárgy lesz, mint egy klasszikus „játszható” LEGO®. Fiatal felnőttekkel beszélgetve arra jöttek rá, hogy nekik továbbra is számít az, hogy kreatívak legyenek, valamint az is, hogy alkossanak valamit, de ezen a ponton sokszor közbejön valami. Ebben próbál a LEGO® segíteni, visszaadva az építés gyermeki örömét. Kari Vinther is elmondta, hogy nagyon várják a fogyasztói (építői) visszajelzést és az ötletek megosztását.

Azt is megtudhattuk, hogy a készlet összeépítése pár órát vesz igénybe, ezzel is elősegítve a felnőttek visszarántását az építés világába. Mivel ez egy pilot projekt, ezért limitáltan fog megjelenni, ezzel felmérve a piaci igényeket.

Natasha Raja, az Indiegogo marketing részlegének alelnöke továbbá megjegyezte, hogy az Indiegogo platformja ideális az ilyen projektekhez, hiszen megvan náluk a kellő know-how.

A LEGO® FORMA sorozatból a következő készleteket várhatjátok:

  • LEGO® FORMA Koi (81000)
  • LEGO® FORMA Shark Skin (81001)
  • LEGO® FORMA Splash Koi Skin (81002)
  • LEGO® FORMA Ink Koi Skin (81003)

Most pedig lássunk pár érdekes tényt a LEGO® FORMA témáról:

  • 16 skin közül lett kiválasztva a hivatalosan bejelentett 4.
  • A modellt és a különböző skineket fókuszcsoporttal tesztelték. A fókuszcsoportot LEGO® alkalmazottak, valamint fanok tették ki.
  • A szűk LEGO® FORMA csapatot 4 ember alkotja: Kari, Anne, Harald és Mikkel.
  • A bővebb csapatban 25-nél is több ember van.
  • Harald – aki a modellt tervezte – balkezes, ami a tekerőkaron megmutatkozik.
  • Ez az első olyan alkalom, amikor a LEGO® közösségi finanszírozást alkalmazott.
  • A Creative Play Lab 4 helyről dolgozik: Billund, Szingapúr, London, Los Angeles.
  • A felnőttek 91%-a azt mondta, hogy a játék hozzájárul a jólétükhöz.
  • 86%-uknak a játék segít lenyugodni.
  • 87%-uk mondta azt, hogy az „építős játékok”, amilyen a LEGO® is, segít a kreativitásuk felpörgetésében.
  • 76%-uk pedig úgy nyilatkozott, hogy az építős játékok közül a LEGO® imponál nekik a legjobban.

(A közvélemény-kutatási adatokat a LEGO® Play Well Report 2018 tartalmazza.)

Zárszóként annyit még, hogy 2019 elején számíthatunk ezekre a készletekre, és természetesen szeretnénk hallani a véleményeteket!


2018 szeptember 28, péntek. 11:32

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3