Új Ideas készlet akadt a horgunkra!
Megérkeztek az első vihatalos képek a LEGO® 21310 Old Fishing Store Ideas készlethez
Habár az őszi bejelentés óta tudunk a készlet érkezéséről, most először láthatunk képeket a végleges formáról és a dobozról is. A bejelentés utáni időszakban még igen sokat szokott változni egy-egy készlet, hogy tényleg a polcokra kerülhessen (gondoljunk csak a 21304-es LEGO® Doctor Who készletre), ám nagy meglepetésünkre az Old Fishing Store végleges verziója szinte semmiben nem tér el az eredeti tervektől. Itt van egy, a tervező által annó feltöltött képek közül:
Itt pedig egy, a most bemutatott végleges modellről:
Főleg a tető kialakításában, illetve az épület formájában láthatunk kisebb változtatásokat, de a fő elemek maradtak azok, amiket Robert Bontenbal megálmodott. Már jól láthatóak a festett elemek, mint a cégér vagy az árlista az ajtó mellett. Apróbb módosításokat fedezhetünk fel a tornyon is: nem csak a csúcsdíszt cserélték le, de kapunk egy távcsövet is, ami igencsak beleillik az épület által teremtett miliőbe.
Az , hogy a polcokra kerülő verzió hű maradhatott az eredetihez főleg Adam Grabowskinak köszönhető, aki a LEGO® tervezőjeként az átalakításokat végezte. Mint mondta, "Ez az épület kapta meg a 10,000 támogató szavazatot, s ez az, amit az emberek szeretnének. Nem akartam túl sokat változtatni az eredeti kinézeten, de nem is volt szükséges." S mint minden Ideas készlet, ez is személyes rajongásból született. A többszintes épület eredeti ötletét a holland származású Robert Bontenbal a horgászathoz fűződő különleges rajongásával indokolta.
Így az eredeti tervek a legtöbb ponton megmaradtak, például a teljesen nyitható hátsó fal is. De ennél is több részletet láthatunk a dobozról feltöltött képeken. Az igencsak méretes, több mint 2000 elemből álló Old Fishing Store szeptember elsején kerül a polcokra. Hogy Magyarországra mikor és mennyi kerül belőle, azt egyelőre nem lehet tudni, de biztosra vehetitek, hogy párat mi is igyekszünk kifogni. Addig pedig nem marad más, mint gyönyörködni a képekben.
A képeket a LEGO® Ideas töltötte fel: https://ideas3ee9f3d368d6/post/f0c33605-faf8-4628-9d1a-643b90064bfc.lego.com/blogs/a4ae09b6-0d4c-4307-9da8-
Az eredeti ötlet linkjét, és Robert leírását pedig ezen a linken találjátok: https://ideas.lego.com/projects/25822826-4360-4a8d-9665-2766d064677c