A parázsnál és az üvegszilánknál is jobban fáj, ha LEGO^®-ra lépsz

A smithsonian.com egy komolyabb cikket közölt a témában, ráadásul egy igen illusztris személlyel ültek le beszélgetni, aki szaktekintélynek mondható a témában.

Az említett szaktekintély Scott Bell, aki 2006-ban került be a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy 7620 centiméteren keresztül mezítláb sétált a közel 650 °C-os, parázsló szénnel borított területen. Erre 8 hónappal később még rá is tett egy lapáttal, akkor 9900 centimétert tett meg.

Scott jelenleg egy rendezvényszervező céget üzemeltet az Egyesült Királyságban. Sokszor bízzák rá csapatépítők szervezését, ahol hasonló kihívások várnak a résztvevőkre, de megesik az is, hogy a parázsló szén helyett például törött üvegen sétálgatnak. De amikor előkerül az, hogy pár métert lépkedjen valaki LEGO® kockákon, Bell átadja a feladat bemutatását egy társának.

„Az említett három közül egyedül a LEGO® kapcsán fordul meg a fejemben az, hogy ez egy picit kellemetlen lesz” – nyilatkozta Bell nevetve.

A LEGO® walking-ként elhíresült „próba” egyre nagyobb sikernek örvend jótékonysági eseményeken, csapatépítőkön, workshopokon, de ez a trend a YouTube-on is felfedezhető. A fő kérdés az, hogy miért fájhat ez jobban, mintha tűzön vagy üvegeken járnánk, illetve mit nyerünk ezzel?

Az első LEGO® walk nagyjából négy éve bukkant fel az említett videós oldalon. 2014 júniusában egy Portlandben működő videós üzlet hirdette, hogy ha teljesítik a közel 3,5 méteres LEGO® Firewalk-ot, akkor A LEGO®-kalandot féláron vehetik meg. Az akció nem tartott sokáig, pártucat ember csinálta meg, de George Takei (Sulu hadnagy a Star Trek-ből) kitett egy képet az eseményről, ami néhány napon belül már 186000 like-nál tartott.

A „Firewalk” ezzel komoly hírverést kapott, és a példáját sokan követték. Ohioban például az egyik legnagyobb független játékbolt is, nem sokkal később pedig egy ottani könyvtár is meglépte ezt. A könyvtár ehhez az előbb említett játékbolt segítségét kérte, és meg is kapta. A bolt közel 20 kilogrammnyi LEGO®-val segítette ki a kezdeményezést. Ebből egy 2,5 méter hosszú és bő fél méter széles sávot hoztak létre.

Idén a LEGO® walking újra nagyot ugrott népszerűségben, ami főleg annak köszönhető, hogy egyre több rekordkísérlet kapcsolódik hozzá. Januárban Russell Cassevah, egy LEGO®-fan jótékonysági célból 36,5 métert sétált a kockákon, ezzel gyűjtve LEGO®-t kórházban ápolt gyerekeknek. Márciusban a YouTube-ról ismert Dude Perfect csatorna szereplői majdnem 45 méterig jutottak, ezzel Guinness Rekordot állítva fel. A rekordot még a hónapban megdöntötte a Rebrickulous csapata, beállítva a 385,5 méteres rekordot.

Ez felpiszkálta Cassevah-t, aki áprilisban 834 métert sétált LEGO® kockákon. A séta befejeztével lába rákvörös volt, vérzett és be volt dagadva, de megérte. Azóta nem volt újabb kísérlet, talán nem meglepő módon. Cassevah elmondása szerint olyan nagy rekordot akart beállítani, amit meg sem próbálnak megdönteni.

Visszatérve Bell-re, aki maga is szervez ilyen LEGO® sétákat, azt mondja, hogy érezhetően megugrott a száma ennek a mozgásformának. A jótékonysági szervezetek inkább döntenek a LEGO® mellett, mert nem hangzik olyan fájdalmasnak és durvának, mint például a tűz, vagy az üveg.

De miért is fáj jobban a LEGO®? A fizika és az anatómia talán tudja a választ.

Bell a tűzön járáshoz keményfát használ, melyet először háromnegyed óra hosszán keresztül égetnek, míg nem marad belőlük más, csak parázs. Bár a parázs nagyjából 500-600 °C-os, nem ad át ekkora hőt annak, aki épp sétál rajta, hacsak nem áll meg, hogy lőjön magáról egy képet. A forró parázs lassan adja át a hőjét, tehát az az idő, amíg a talpunk érintkezik vele egy lépés folyamán, nem tesz bennünk kárt. Persze ez nem azt jelenti, hogy veszélytelen az egész és a kedvenc szőnyegeteket cseréljétek le parázsra. Sok olyan esetről hallhatunk, ahol történtek sérülések.

Az üvegen lépdelés (persze szilánkokról beszélünk) eléggé fájdalmasnak tűnik, de ez nem feltétlen takarja a valóságot. Ehhez általában nagyon apróra törik az üveget, majd szépen elterítik és megpróbálnak belőle kihozni egy minél rendezettebb felületet. Picit olyan ez mint a fakír és a tűágy, eloszlik a terhelés.

A LEGO® jelenleg műanyagból készül, (de ismerjük a fenntarthatósági céljaikat). Ez az anyag nagyon strapabíró, egy 2x2-es kocka például képes 4240 Newton erőt kiállni. (Ez olyan 430 kilogrammos nyomásnak felel meg.) Ebből következik az, hogy az erő nem oszlik el, nincs hová mennie, csak „vissza a talpadba”. Ráadásul az emberek talpa igen érzékeny, a maga közel 200 000 érzékelő receptorával.

Ezért fáj annyira, ha rálépünk egy LEGO® kockára. Többre lépni egyszerre egy picit jobb, bár nem alakul ki az üvegnél leírt eloszlás, de legalább nem egy helyre összpontosul a fájdalom.

Persze az is kérdés, hogy miért egyre vonzóbb a LEGO® walking? Ki akarna önszántából pici, éles műanyagon járkálni? Miért tenné ki magát valaki ilyen fájdalmas élménynek? Az egyik válasz szerint azért, mert ezáltal jobbá válunk.

Pszichológusok egyre több figyelmet fordítanak a fájdalom szerepére a társas kapcsolatainkban. 2014-ben Dr. Brock Bastian, aki a Melbourne-i Egyetemen pszichológus több kutatást is végzett a témában. Azt kutatta, hogy a fájdalmas élmények hogyan hatnak a társas kapcsolatok kialakítására. Egyik kísérletében egymásnak idegen embereket kért arra, hogy jeges vízben áztassák a kezüket, csináljanak guggolásokat, valamint egyenek chilipaprikát. Arra jutott, hogy azok a csoportok, akik fájdalmas kihíváson vettek részt, sokkal együttműködőbbek voltak például egy gazdaságtani játékban, mint azok, akik nem vettek részt ilyen kihívásban. Csapatának eredménye szerint a megosztott fájdalmas élmény elmélyítheti a társas kötődést, kapcsolatokat, továbbá a bizalmat is növeli a szenvedő felek között. Néhányan még adatokat is cseréltek a kísérlet után.

Neurokémiai magyarázata is van a közösen megélt fájdalomnak. Mikor az arousal-szintünk ilyen magas, akkor testünkben megemelkedik például a dopamin, az oxitocin, a vazopresszin és a szerotonin szintje is. Ezekből több is felelős, de legalábbis kapcsolódik a bizalom, valamint a szeretet kialakulásához. Az oxitocint és a vazopresszint sokszor szokták szerelemhormonként is emlegetni. A dopamin pedig többek között az agy büntetés-jutalmazás rendszerével van kapcsolatban. Tehát ebből is azt a megállapítást vonhatjuk le, hogy a közösen megélt fájdalmas élmények hathatnak a csoportkohézióra, és ösztönözhetnek gondoskodásra.

Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy csapatépítés gyanánt okozzatok egymásnak minél nagyobb fájdalmat, de a LEGO® walking közösségformáló ereje vitathatatlan, ráadásul biztonságosabbnak is mondható, mint említett társai. „Ráadásul mindenki szereti látni, ha valakit kimozdítanak picit a komfortzónájából” mondja Bell, főleg ha tudják, ők lesznek a következők.

Ha esetleg ti is kipróbálnátok az otthonotok melegépen, akkor ajánljuk hozzá a LEGO® Classic-készleteinket, melyeket itt értek el.