Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Wonder Woman Doomsday ellen kicsiben


Készlet mérete: 85 elem

Minifigurák száma: 2 db

Megjelenés: 2017.03.01

Kicsit kalandoztunk a DC szuperhősök világában, ezúttal a „Mighty Micros: Wonder Woman™ és Doomsday™ összecsapása” nevű készlet kerül terítékre. Ahogy a „Mighty Micros” sorozat többi eleménél már megszokhattuk, ezúttal is két darab (egy jó, és egy gonosz) minifigura (a valóban mini kivitelből), és a személyre szóló aprócska járgányaik lapulnak a dobozban.

A két kis járgány egyébként stílusban illeszkedik „gazdájához”, Doomsday járgánya kifejezetten rockosra sikeredett a figura csontkinövéseit imitáló tüskékkel, és a hátra felpakolt jókora csonttal. Ebből a csontból egyébként kisfiam kerített még egyet (hogy a készlethez volt –e tartalékban, vagy lekapta valamelyik másik készletéről, azt már nem figyeltem), és határozott véleménye szerint sokkal jobban is illett a figura kezébe, mint az egyébként hozzá tartozó bunkósbot. Igazat adtam neki. Nem is nagyon lepődtem meg, mikor kijelentette, hogy ő rakja össze a tüskésjárgányt, én meg küzdjek csak meg szépen a lány autójával, utána meg majd „ütköztetjük” a végeredményeket.

Túl sok dolgom nem akadt az aprócska járgánnyal, a már jól ismert dupla tengelyre kellett ráépítenem körben az „L” alakú oldallapokat, amik a kis oldalsó szárnyakat, a hátsó farok szárnyat, és elől az ütközés erejét biztosító kis félgömböcskét hivatottak megtartani. Került még a járgányra egy fehér alapra helyezett kar, és néhány átlátszó ék alakú design elem, amik az átlátszó szárnyakkal együtt kellemes üvegkalitka hatást keltettek.

Kisfiam járgánya némileg aprólékosabbnak bizonyult a sok tüske, és a hátulra felszerelt csatlakozó karok miatt, amik a már említett lábszárcsonton kívül a lángnyelveket lövellő kipufogókat is tartják. Maga a járgány egyébként kellemes, zöld fehér színekben pompázik, némi szürkével feldobva. Ütköző felületnek fehér hűtőrács kerül az elejére, az irányításhoz pedig egy kormány. A pilótaülést körben méretes „fogak” szegélyezik (a zöldeknél azért elgondolkodtam, milyen lény fogai is nézhetnek ki így), illetve kisebb fogak találhatóak a hűtőrács alatt is. Összességében a minifigurát is beleültetve egy nagyon adáz kinézetű csatajárgányt kapunk!

A végeredményül kapott járgányok jól szolgáltak a csatákban, bár Wonder Woman járgányának szárnyai időnként engedtek az erőteljes ráhatásnak, és elválltak a járgány törzséről… Persze Lego járgányoknál ez nem akkora tragédia, az elváló alkatrészek könnyedén helyükre tehetőek, és már folytatható is az ütközet! :)

Wonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsibenWonder Woman Doomsday ellen kicsiben

2018 február 27, 18:59
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3