Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Vasútállomás


Ezúttal egy friss, lego City készlettel jövök nektek, a 60050-es lego Vasútállomással! Nagyon összetett és bonyolult, így nem is szaporítanám a szót, kezdünk is neki! 

A készlet három különböző építési naplóval rendelkezik és 5 különböző csomagolással, benne kisebb csomagokkal (kisebb elemek), valamint egy matrica lappal.

A készlet elősször az 5 figurára - szakács, vasutas, utazó, utazó 2 / lego boltos, taxis - fókuszál. Ezeket megépítve következik a bicikli tároló, amit én utólagosan beleépítettem a vasútállomásba. Valamint a taxi, mely szürke alappal kezd, majd utána szinte teljesen sárga és átlátszó (akár teljesen, akár színes) elemekből épül fel. És ezeket matricázzuk, oldalt, a tetején, valamind az első és hátsó rendszámánál. 

Ez volt az első építési napló, most jöhet a második, mely a második és harmadik csomagolásra fókuszál!

Elősször a lépcsőt építjük meg, melyben vannak beakasztható részek is, hogy a figura megtudjon állni, és ne csak elcsússzon rajta. Ez után a vasútállomás alapjaival folytatjuk, mely sötét és világos szürke elemekre épül, a fekete hosszú elemek. Erre tesszük rá a világos szürke lapokat, valamint a sárga jelzést, hogy bizony, ott fog jönni a vonat, ne sétálj tovább! 

Nagyon kreatívan kitér a menetrend/térkép szekcióra, és ahol jegyet is lehet váltani. Ez bizony matricázást is igényel. A következő rész a helyi büfé kiépítése. Kedvencem a kávézőfő megoldása volt. A pizza meg a croassont, valamint a szószok pedig mondanom sem kell, magukért beszélnek! 

A főkapu két ajtóra van bontva, és ennek tetejére kerül a city station matrica felirat. A következő állomás a lego ajándékbolt, ahol átlátszó matricákkal kell beborítani a 2x2-es és 4x4-s lapocskákat, és kialakítani a polc, illetve a kasszás részt. Szintúgy zseniális is itt is helyére kerül a kassza nyomogató gombok, mint a büfénél azt már láthattuk-tapasztalhattuk.

Minden vasútállomáshál van ülés is, itt sem lehet másképp! Mellette kuka, hogy az elfogyasztott étel maradékait kitudhassuk dobni. Helyére kerül a fekete lapka tető, valamint a menetrend táblázat (ebből 2x2 db van, matrica megoldással). A tető is a helyére kerül, ez átfogja az egészet, pici hasonlóságot véltem feltételezni a régi, system készletben a Lego Shell készletnél.

És természetesen a sínek! Ehhez a készlethez 4-et is kapunk, így vasutas készlethez tökéletesen illeszkedni tud.

Összességében rengeteg kreatív megoldást nyomtak bele ebbe a készletbe. A figurák pedig megint aranyosak, jöhet a vonat!

VasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomás

2017 május 27, 12:59