Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 20 242 8992
0 
0 
theme

Újabb jutalom, furcsa történet


A Lego sorozat 2. évadjának elején járunk. Az 1. évad a Nexo Knightsról szólt, pár hónapja, Húsvét körül fejeződött be, a 2. évad pedig a Minecraftról fog szólni. Legalábbis így döntött a rendező / főszerkesztő: azaz a gyermek. Így az évad elején még csak 1 epizódon vagyunk túl, A Wither, amelyet még ki sem veséztünk teljesen, és totál kezdők vagyunk a témában, de már is becsúszott egy furcsa történet, A vasgólem. Azért furcsa, mert nem sikerült időben átvenni a Kockashopból a furcsa, összevissza nyitvatartás és a nagypénteki kavarás miatt, és ez a szett végül is nem lett ajéndék, hanem jutalom volt. (Őszintén erősen gondolkodtam, hogy végül átvegyük-e a boltból a terméket, lévén kissé okafogyottá vált Húsvét után a dolog, de lévén magamra voltam mérges elsősorban, és mert úgyis lesz még alkalom, átvettem, őrizgettem, és jutalom legó lett belőle. Kisfiam magához mérten is óriási mennyiségű ballagási verset és mondókát, színdarabot tanult meg az óviban, és amikor azt otthon előadta spontán megjutalmaztuk.)

Ennek már jó néhány hete, és a Minecraft érdeklődés töretlen, szóval úgy tűnik komoly a dolog, és ez a 2. szett erős szerepet játszik benne. Nézzük, miről is van szó:

Van benne Zombi. Naná, zombi az kötelező. Van aztán Alex, akinek csákánya van, zsír. Baby pig, na az a nagy kedvenc, vagy kis kedvenc?! Sláger. És persze Vasgólem, aki jó nagy, úgy néz ki, mint egy robot, Anya választotta ki ez alapján még húsvét előtt, jó választás lett.

A szett sem a legkisebb, mert 208 elemszám nálam már a középnek az alsó határa. Ez is 2016-os szett, mint a Wither. Érdekes adat még, hogy a Kockashop-on jelenleg listázott 28 Minecraft legószettből csak 4-5 esetében találunk vásárlói Építési naplót. Persze el lehet ezt "rontani", ha a napló nem "Készletet raktam össze" kategóriájú, vagy ha nincs megadva, vagy rosszul van megadva a készlet szám, de ettől függetlenül az elmúlt év során nem láttam egyetlen egy Minecraft naplót sem, pedig állítólag nem ma kezdődött ez az őrület.

A Vasgólem. Írjunk pár sort a termék építésről is, hátha az is érdekel valakit :-D

A doboz nem túl nagy, 4 főszereplő van benne, és mint mindig, a lelkesedés megint a figurák felé irányult első körben, így jöjjenek a kis drágák, némi hülyéskedés keretében:

1. Alex, akin fejátültetést hajtottunk végre

2. Az előző fergeteges poént - mivel csak mi szakadtunk a röhögéstől, más nem - magunknak folytattuk, és fejvesztés terhe mellett népszámlálást tartottunk. Valami kakukktojás is idekeveredett. Hogy lettünk öten?

3. Aztán megépült a Kis sertés is, ojj, ojj:

4. S amíg a gyerkőc a Vasgólemet gyúrta, és a varázsigéket sorolta, addig Apa üldözős diorámát röffentett össze, ahol Zombi üldözi Kis Piget, Kis pig üldözi Alexet, Alexet húzza Anyóka, Anyókát húzza Apóka, de a répa nem mozdul. Ja ez egy másik mese volt.

5. És Vasgólem barátunk is felépül, róla is egy sorozat, ahogy épül, nyújtózik egyet, majd Alex elől menekül...

Építsünk!

Az egyik cukiság a Minecraft legóban - vagy legalább is ebbe az egyben - hogy lábakon áll a jelenet. De ennek később fontos szerepe is lesz.

offtopic - Amíg a gyerek "csinálja az az uncsi építést", addig Apa kreatívkodik:

ontopic - Bocsi az offolásért. :-)

Épül itt egy billenős rész:

Vajon a víz merről merre folyik? Aha!

Itt valami még nagyobb billenés lesz / van kialakulóban!

Őrület! Elsőre nem is látszik a veszély, de ha felnyitjuk, óriási verem van alatta!

És akkor hogyan is működik?

1. A vasgólem az útmutató szerint építve itt áll:

2. De ha itt ezt felnyitjuk így:

3. Akkor a Vasgólem előre bukik, és eltűnik a veremben:

4. És itt meg már a veremben van, csak nem látunk be a legó alá.

És úgy, hogy még vissza is tudjuk csukni a veremajtót. Nem rossz, mi?!

Újabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történetÚjabb jutalom, furcsa történet

2017 május 23, 17:55
avatar
fenderson A Kockashop rendszere nem értesít, ha hozzászólás érkezik, csak ha válasz, ezért kérlek, hogy erre válaszolj, ha üzennél, és azt megkapom. Előre is köszi, és hogy megnézted a naplómat! 2017 július 7, péntek