Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Tűzoltóállomás bővítése


A fiam kapta Karácsonyra ezt a remek készletet. Rengeteget játszik is vele.  Születésnapjára kapott egy újabb tűzoltó készletet (60001) és így már kevésnek bizonyult az épület két garázsbeállója.

Jött az ötlet, hogy bővíteni kell az épületet.

Első körben a Lego Digital Designer programmal megépítettem a három garázsos változatot. A tervek alapján összeírtam a szükséges kockákat, majd elindult a beszerzés a Kockashop stábjának segítségével.

Pár hetes várakozás után megérkezett az összes szükséges elem. Kezdőthetett az építés.

Először az eredeti épületet "törtem félbe" és a legénységi részt leválasztottam az alapjáról.

Elkészítettem a garázsok alapját, majd helyére kerültek a tetőt tartó oszlopok is. Beillesztettem a harmadik garázskaput és összeillesztettem a főépülettel.

Helyére raktam a garázstetőt és a mellvédet is. A helikopter leszállóhelye is visszakerült a tetőre.

Ezek után már birtokba vehették a nagyobb állomást a tűzoltók és a járműveik. Sőt, már a Partiőrség helikoptere is le tud szállni a tetőre.

(Azóta újabb tűzoltóautó érkezett a csapathoz, lehetne folytatni a bővítést...)

Tűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítéseTűzoltóállomás bővítése

2015 november 8, 12:43
avatar
SzaboPeter Szia Zsolt! Nagyon tetszik a bővített tűzoltóállomás! Gratulálok az átépítéshez! Tipp: A garázssorszámot ha berakod egy scannerbe és egy egyszerű képszerkesztővel átírod a sorszámot (fekete ecsettel befested aztán oda rajzolsz egy hármast pl szövegdobozban). Miközben írtam a kommentet eszembe jutott a matricaív: http://img.brickowl.com/files/image_cache/larger/lego-white-sticker-sheet-for-set-60004-12748-25.jpg
Rákerestem és letölthető, így nem is kell scanner. Kinyomtathatod és fel is ragaszthatod. Üdv: Péter
2015 november 11, szerda
avatar
zsolt74 Szia Péter!
Köszönöm a tippet. A gondolat már nálam is megvan, csak a tett hiányzik még. Ha lesz idő, megcsinálom.
Zsolt
2015 november 11, szerda

avatar
Pepeboy Nekem is tetszik 2020 június 9, kedd

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3