Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

trolibusz

Nyertes napló! avatar MarciPéter
51 napló
Egyedi elemekből épült

Trolibusz (7641 City Corner szett sárga busza alapján)

Ma részben elbontottam Kislányom 41006-os Friends sütödéjéből és 41008-as Friends uszodájából épített Mc Donald’s éttermünket, mivel szükségem volt belőle pár elemre. Még így sem volt négy teljesen egyforma kerékívünk, mint utólag kiderült, de emiatt már nem szedtem szét a 4435-ös lakókocsit is.

Az alapját lényegében a sárga autóbusz leírása alapján építettem meg. Utána jött egy kis rögtönzés, mivel nem voltak kellő méretű ablakaink, csak jóval szélesebb és magasabb elemek voltak az ablakhoz (6x5-ös átlátszó panelek). Így persze kicsit magasabb lett a busz, mint az eredeti.

A 4432-es kukásautóból vettem ki a szélvédőt. Mivel magasabb lett a busz, így került fölé egy sor átlátszó elem kiegészítésként.

Díszítésként körbefuttattam egy fekete csíkot rajta, majd a felső részt nem sárgával, hanem fehérrel fejeztem be, mivel ilyen színű ajtókeretet sikerült csak találni.

Belül az eredetihez képest annyi kiegészítést tettem, hogy két helyre kapaszkodókat szereltem. Nem volt kellő hosszúságú rúd hozzá, így egy toldást bele kellett tennem mindegyikbe.

A tetőre került egy áramszedő. Hátulra kellett volna tennem, de így elöl talán jobban mutat. Hogy jó legyen a távolság az áramszedők között, két lapos 2x1-es, közepén illesztékes elemen keresztül illesztettem őket a tetőhöz.

A vezetőfülke két oldalára egy-egy visszapillantó tükör került. Elölre és hátulra pedig a lökhárítót építettem.

Kisfiam már régóta szeretett volna egy buszt legóból, hát most nagyon örült neki.

Köszönöm a figyelmet!

(Egy büszke anyuka)

trolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusztrolibusz

2016 február 23, 22:00
🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3