"Talán mégse csak a port fogja..."

ZsHenry2008
10 napló
Egyedi elemekből épült

Eltelt majdnem... már nem is tudom hány év mióta az utolsó naplómat feltöltöttem ide. Régen volt, szerintem ebből rá lehet jönni, hogy mire gondolok.

Az, hogy miért szakadt félbe az itt elkezdett "karrierem", több okból is lehet:

Nem volt időm?... Egy hétköznapi gyerek vagyok akinek ideje mint a tenger.

Kinőttem volna a legót, már nem érdekelt?... Gondoljunk bele, ki lehet a legót nőni? Ez az egyik azon kevés dolgok közül, amelyek ugyanannyi élvezetet nyújtottak régen, szüleinknek, mint most nekünk. Ez a legó csodája.

Akkor mégis mi az oka annak, hogy annyi kedves gyermekév után csak a port fogja a sarokban? 

Öszintén... nem tudom. Lehet, hogy velem van a baj, de csak úgy leálltam az építéssel. Egy-két évig csak álltak a sarokban, de egy idő után már útban voltak, így úgy gondoltam, hogy ha már úgyse kell, akkor legalább pénz legyen belőlük. Elkezdtem szétszedni majd szétszortírozni a különböző szetteket, így minden visszakerült oda ahova tartozozott. Majd lassan új gazdára leltek ezek a készletek. Más nálam valószínükeg sokkal kisebb gyerekek lelik majd bennük az örömüket. Nekem, nekik is jobb így.

Minap egy nagyobb készlet szétszedésén dolgoztam, mikor a földön szétszort elemek látványa újra beindított valamit bennem, aminek már jópár évvel ezelőtt kialudt a lángja. Valamit amit utóljára kisgyermekkoromban éreztem. Az építés vágyát. A vágyat, hogy valami újat, valami egyedit hozzak létre azokból az elemekből, amikben eddig csak a pénzt láttam. És építeni kezdtem.

Régen még építettem valami hasonlót, amire ugyanilyen büszke voltam mint erre. Ezt próbáltam rekreállni. Lehet, hogy sikerült nem tudom. De az az öröm (és az a hátfájás) amit akkor kaptam mikor a kész alkotásomra néztem, előhozta a régi vidám gyeremeki énemet aki már régen voltam.  

Túkzok ha azt mondom "könnyes szemmel" néztem a maradék legóimra, de én akkor akkor úgy éreztem, hogy minden színesebb lett.

Végül úgy döntöttem, hogy megtartom a legóimat. Végül is remek időtöltés volt (na meg a hátfájás) építgetni a régen kézbevett elemekkel. És ha egyszer tényleg kinövöm akkor új gazdára talál a gyermekeimnél. Vagy az öcsémnél, nem tudom.

Na de gyönyörű beszédből is sok lesz szóval íme:

Ez az építés a "Talán mégse csak a port fogja..." címet kapta, mostmár azt js tudjátok miért. Ez egy két évvel ezelőtti alkatosám reinkarnációja pontosabban "level up" ja. Egy kis 14 éves fiú délutáni legózásából született meg az első verzió, majd két évvel későb egy 16 éves fiú "emlékidéző" alkotása lett a végső változat. Így bezárult a kör, ha lehet így fogalmazni.

Bár nem egy "aztacsuhajmindenitmegasztapaszta" lett de két év kihagyás után szerintem nem rosz. De még van hova fejlődni. BŐVEN van hova fejlődni.

Téma? Minecraft. Mivel csak ehez van tehetségem meg csak ilyen készleteim vannak. Nincsenek ilyen "speckó" elemeim amivel űberrealisztikus legódiorámákat tudnák építeni. De az a jó a minecraft témájú alkotásokkal, hogy nem kellenek hozzá nagyon speciális elemek, meg nagyon apró részletek, de így is szép dolgokat lehet belőle kihozni.

A vicces az, hogy végül nem az jött ki amit akartam. Egy teljesen erdős részletet akartam építeni, de félúton elfogyott a zöld "fedőlapkám?", így egy ilyen havas részbe léptünk át, majd elfogyott a barnám, ezért BUMM, sivatag