Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

panzió - oktatóterem

avatar AnnaOrsi
68 napló
Egyedi elemekből épült

Most pedig a panziónk harmadik szintjét mutatom be. Ez tulajdonképpen egy oktatóterem / konferenciaterem, ki hogy hívja.

Egy kivetítő / tábla került fel az egyik falra. Illesztését fotóztam, mert felhajthatóvá lett téve – így mögötte a falban polcok vannak, ezzel-azzal megpakolva. Tőle balra rádió található, szintén beépítve. A táblával szemben egy trapézasztal kapott helyet. Két szélső szék forgatható, hogy lekövethesse az irányt a tábla felé, aki odaül. Egy kis mosdóhelyiség került kialakításra az egyik sarokban (a terasz felé eső oldalon). Nyomógombos vécével, kis csappal és mosdóval. A külsőfalára egy kis lámpát is szereltünk – egyúttal rögzíti is a fal itteni találkozási pontjait. A teraszra boltíves kapun lehet kijutni, egy kör alakú asztal és szék, no meg virágok kerültek ide.

Ez a szint felhajtható, így az alatta lévő lakószint is játszható maradt.

Lefotóztam ezeket az elmozdítható szinteket most már így egyben is.

Köszönöm a figyelmet!

(Egy büszke anyuka)

panziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanziópanzió

2015 december 6, 21:22
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3