Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Nyuszi flotta


Néztük, hogy még mit lehetne ebből a húsvéti készletből építeni. Először egy sárga hajót raktam össze, de elég sok elem maradt. A maradékból készítettünk egy másik hajót. A készlet összes elemét felhasználtuk, igaz a színes pötyiket díszítésre. Vagy mondjuk azt, hogy azok a lámpák.

A sárga hajó alapja két 2x3-as lapos elem, erre kerülnek a kiszélesedő elemek, így 4x8 a hajó mérete.

A két botkormány egyike a sebességet állítja, a másikkal kormányozni lehet.

A hajócsavar forgó elemből készült, erre került 4 darab 1x2-es szürke elem.

A nyuszi szemét is felhasználtuk, de úgy raktuk a hajó oldalába, hogy ne látszódjon rajta a minta.

Mivel a hajócsavar a hajó alja alá lóg, az asztalon ferdén áll.

A maradék elemekből raktuk össze a kisebb hajót. Az alja 4x7 méretű, amit puzzle-szerűen raktunk ki a kis elemekből.  A következő szint elemei tartják össze az alvázat, de így is elég instabil a szerkezet. Annyira kevés elem maradt, hogy 3 darab 1x1-es lapos elemből készítettünk egy 1x1-es kockát.

A hajócsavar itt a nyuszi farkából lett. A kormány az az elem, amire a nyuszi fülei voltak felrakra. Végül ezt a hajót is feldíszítettük a színes pötyikkel.

Bendegúz a sárga, Petra a szürke hajót próbálta ki a háborgó tengeren

Nyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flottaNyuszi flotta

2015 március 25, 18:32
avatar
Legocsaba Nagyon jó!Ügyesen megvariáltad ezt a készletet és építettél belőle egy új érdekes építést!A sárga hajóban nagyon tetszik a hajócsavar, a szürke hajónak pedig a kormánya lett nagyon egyedi!Gratulálok! 2015 március 25, szerda
avatar
Bolka Szerintem is nagyon jó lett,fejben már én is mást építettem belőle. 2015 március 25, szerda

avatar
fucs Köszi :) Bolka fejbeli építménye is nagyon klassz, én már fejben lájkoltam is. 2015 március 25, szerda

avatar
Bolka Köszi a likeot! :) Még nem kaptam meg a készletet,de ami késik nem múlik és jön a vadnyúl vagy valami más építés csak kaparintsam meg! 2015 március 26, csütörtök

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3