Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 20 242 8992
0 
0 
theme

Nexo Knights - Lance harci járműve


Már éppen lecsengeni látszott a Nexo Knights mánia, mikor kisfiam kitalálta, hogy márpedig neki kell Lance harci járműve, első sorban a csomaghoz tartozó kőkísértet miatt. Meg egy kicsit azért is, mert a járgány kompatibilis a harci páncélokkal! :) Persze Lance harci öltözékével lenne meg a tökéletes színbeli harmónia, de azért Clay Öltözékével sem mutat rosszul.

Maga a készlet négy kis tasakban van csomagolva, de ezek nincsenek külön számozva, és szétszortírozva az útmutató fejezetei alapján, így nemes egyszerűséggel fogtuk az egészet, és kiöntöttük a szoba közepére. Először természetesen a minifigurákat, és azok felszerelését kellett összerakni, tehát kezdtük az építkezést Lance –vel, a kőkísértettel, valamint a kis Lance bottal (ha jól rémlik, ő az, akiből valami kis útonálló lesz a mesében, de ez most lényegtelen). Az meglepett, hogy tiltott erő nem tartozott a készlethez, mivel emlékeim szerint ezek a kőkísértetek alapvetően a tiltott erők őrzésével voltak megbízva a mesében. Volt helyette egy kis villámban végződő fegyvere, a Lance botnak pedig a hátára lehet felerősíteni egy nagyon mini kis lándzsát. Lance fegyvere eléggé érdekes, mivel alapvetően a járgány elejére szerelhető hosszú hegyes valamik egyikét használja kézifegyvernek. Szó se róla, veszedelmesen néz ki, én biztosan nem kötekednék vele. Épp emiatt a járgány összeszerelése úgy kezdődött, hogy gyorsan összedobtuk a két brutál lándzsát, majd következett a kis kétkerekű központi járgány. A dobozon látható képek tanúsága szerint erre lehet majd rácsattintani azt a kis szárnyas valamit, ami harcipáncél tuningfegyvernek is használható. Szóval a központi járgány. Nagyjából az egész építkezés egy lyukacsos technic kerettel indul, ebbe tolunk bele két kis kék stiftet, amik majd a hátsó kerék tengelyét fogják szilárdan tartani. A keret hátuljából két hosszabb kék stift áll ki, amik majd a járgányok összefogatását fogják megoldani. Ez lesz a járgány hátulja. Az elülső oldalon meglehetősen hosszúkás jellegű felépítése van a kis járgánynak. Jó sok speckó elemet tartalmaz a felfogatások, és a ráépülő külön elem miatt, illetve szép, esztétikus sárga, kék design elemeket. A pilóta fülke egy kis ülésből, és egy matricázott vezérlő panelből áll. A kerekei jó szélesek, a hátsó a már említett lyukacsos keretbe kerül, az elülső pedig jónéhány technic elem felhasználásával a pilóta fülke elé rögzül. Az elülső kerék tengelyének rögzítésére kerülnek azok a kis fekete toldók, amikbe Lance lándzsáját, és annak „ikertestvérét” rögzíthetjük fel két oldalra. A pilótafülke elé kerül még egy sárga, felmatricázott „szélvédő”, és készen is van a központi járgány. Már csak a harci páncélra is rögzíthető hordozó járgányunk van hátra. Ez egyébként egy egész hangyányit bonyolultabb, mint a központi motorkerékpár. Az egész építkezés egy lapos, lekerekített 4x4 szürke elemmel kezdődik. Erre jó sok funkcionális elemet pakolunk, amik majd a működést fogják biztosítani. Karos elemek, lyukas csatlakozók, zsanérok, ilyesmik. Jól láthatóan két kihajtható oldala lesz a kész szerkezetnek, ha elkészültünk vele. A kihajtható karokra 6x1 lyukacsos szürke technic elemek kerülnek, ezekre építjük fel a kis szerkezet „szárnyait” a megfelelő design elemekkel, és matricákkal ellátva. A hátulsó részre kerül egy kis kilökő szerkezet, ami a két járműrész bontását hivatott segíteni. Középre kerül egy kis felmatricázott irányító panel a Lance bot számára, elé pedig egy kis lehajtható karra szerelve Lance pajzsa. Hátulra komoly kinézetű kidörrentők kerülnek, illetve két oldalra a lyukacsos technic elemre tudjuk felrögzíteni a robusztusabb méretű kerekeket. A kerekek szilárd rögzítése után a járgány szárnyait kihajtva karos elemekhez tudjuk rögzíteni. A kihajtott szárnyakra felkerül még két oldalon egy-egy kipöckölhető lövedék, és igazából készen is vagyunk. A szárnyas járgányt hozzákapcsolhatjuk Lance járművéhez, vagy egy tetszőlegesen választott harci páncélhoz.

Nem bántuk meg, hogy beszereztük ezt a készletet, jól feldobta a Nexo Knigts –os játékokat. Vitathatatlanul a kőkísértet a nagy kedvenc a készletből, de a járgány is sokat van használva. 

Nexo KnightsKőkísértetNexo KnightsLance botNexo KnightsBot fegyverzetNexo KnightsLance brutál lándzsávalNexo KnightsJármű alapNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsKész kétkerekűNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsNexo KnightsA kész külső borításNexo KnightsKipöckölhető lövedékekNexo KnightsRepjárgányNexo KnightsA teljes készletNexo KnightsTuningolt harci páncél

2017 augusztus 21, 09:49
avatar
Bmartin01 Nekem is megvan 2018 január 21, vasárnap