Mória bányái
A Gyűrű Szövetségének útja a Ködhegységben található, Mória bányáin (a törpök nyelvén: Khazad-dûm) keresztül vezet. Régen a hatalmas tárnákat törpök ezrei népesítették be, de túl mélyre ástak és felébresztettek egy barlogot aki kiűzte őket otthonukból. Az üresen maradt bányát később orkok hadai szállták meg és telepedtek le.
A készlet adatai:
Név: Mória bányái (The Mines of Moria)
Sorszám: 9473
Téma: A Gyűrűk Ura
Megjelenés éve: 2012
Elemek száma: 776
Minifigurák száma: 9
A doboz tartalma:
A hatalmas dobozban négy számozott zacskót és a trollt tartalmazó tasakot, két részes építési útmutatót és egy 34 matricát tartalmazó ívet találunk. A füzetek egy kemény karton mellé lettek becsomagolva, így egyáltalán nem gyűrődnek meg szállítás közben. A szethez lego szétszedő is jár. A nagy zacskókban még több kissebb is előkerül. Az apróbb alkatrészeket találjuk ezekben. Az első tasakban találjuk a szövetség három tagját: Gimlit, Boromirt és Pippint, valamint két csontvázat Az elemekből pedig Balin sírját és egy kutat rakhatunk össze. A második zacskóban található kockákból a terem bejáratának hatalmas kapuja áll össze. A hármas számú tasak rejti Legolast és két orkot, plusz a terem falának egy részlete állítható össze. A negyedik zacskó tartalmából a fal további részeit építhetjük meg két óriási ledönthető oszloppal.
Az építés menete:
Az építés hat figura életre keltésével kezdődik (bár ez a csontvázakra nem teljesen igaz ). Boromir testét barna köpeny fedi, a harcban egy kerek pajzs és egy kard védi. Pippin sötétkék kabátot sálat és egy kis méretű köpenyt visel. Felszerelése egyetlen tőrből áll. Gimli bozontos, itt-ott fonott szakállat és egy szépen festett sisakot lapott. A csatában egy szekercével és egy kétkezes baltával aprítja az orkokat. Két hagyományos kinézetű csontvázat is összerakjuk, majd jöhet a kék szörnyeteg. A karjai és a tenyerei mozgathatók, ezeket külön kell felraknuk, a fejére pedig egy hosszú lánc kerül. Fegyverzete egy hatalmas buzogány, melyet nekünk kell összerakni. Olyan nagyra sikeredett a fegyver, ha a troll nincsen lerögzítve, előre bukik (kivéve, ha egészen magasra a háta mögé emeli). Ezután belekezdünk a kút megépítésébe. Ennek igen kulcsfontosságú a szerepe, mert Pippin ügyetlenkedésének köszönhetően, beleesik egy csontváz magával rántva egy vödröt és így magukra vonja az orkok figyelmét. Majd következik Balin sírjának megalkotása. Pár lépésben el is készül, aminek az oldalán van egy mozgatható rész. Elvileg ha lenyomjuk akkor a bent lévő csontváz megemelkedik és leesik a sír teteje. Ez a gyakorlatban sajnos nem működik, épphogy csak megmoccan egy kicsit (de lehet, hogy én csinálok rosszul valamit). A sír mellett találunk egy könyvet is. Ebből derül ki, hogy mi is pusztította ki a törpöket.
A második zacskó tartalmának építése három nagyobb alapra kerül. Az alsó sor fekete kockákból áll, erre kerülnek rá a sötétszürke elemek, melyek monotómiáját matricázott és világsszürke elemek törik meg. A bejárati kapu falának egyik oldala egy szerkezet segítségével ledönthető. Ezzel is demonstrálva a barlangi troll erejét, mikor a kaput akarja áttörni. A kapuk szárnyai nem egy-egy előre legyártott hatalmas lego elemből állnak, hanem nekünk kell megépíteni kisebb darabokból, majd elreteszelhetjük, gerenda híján, egy baltával. Ezzel az első füzet végére értünk.
A harmadik tasakból kerül elő Legolas, a tünde íjász. Két féle arcfestést kapott, akárcsak a szövetség többi tagja is. Legtöbbjüknek megfordítva a fejét, egy harci üvöltős arc tekint vissza. A tünde mellett két zöld ork is található a zacskóban. Az egyiknél egy buzogány a másiknál egy kard és egy pajzs található. Ezután a fal építése kezdődik. Az alsó részben rejtették el a törpök a kincseiket egy ládában, melyet hátulról egy kar segítségével kitolhatunk és visszahúzhatunk. A felső rész közepét két nagyobb matricázott elem alkotja, amin nyíllal átlőtt könyvek láthatók. Előtte egy hordó a bányászáshoz nálkülözhetetlen csákánnyal, egy üres üveg, egy könyv és egy drágakő is hever.
A negyedik zacskóban található kockákból a már megépített fal két oldalát egészítjük ki. Mind a két oldalra kerül egy-egy hatalmas oszlop, melyeket hátulról ledönthetünk és agyonnyomhatunk velük pár orkot. A csomag tartalmaz még egy kis fegyverkészletet, két kis késsel, egy íjjal, egy sarlóval, egy karddal, egy buzogánnyal és egy fejszével. Ha minden kiegészítő a helyére került kezdődhet is a csata. Vajon kik lesznek a győztesek? Szerencsére a végére megérkezik a szövetség többi tagja is, bár úgy tűnik az orkok sosem fogynak el...
Értékelés:
A készlet rengeteg elemet és figurát tartalmaz. Nagyon ötletes megoldás a rombolható pálya, kindönthető fal és oszlopok. Sok fegyvert és kincset találunk a szettben. Viszont hátrány, hogy nagyon instabil a troll a sima asztalon, a buzogányával és a sír tetejének leemelő mechanikája sem működik 100%-osan, valamint néha az oszlopok is kicsit nehézkesen dőlnek ki.
Gyűrűk Ura fanoknak kötelező darab ez is mivel Boromir és Pippin is csak ebben a készletben található meg, és ugyebár nélkülük nem teljes a Szövetség.
2014 április 6, 19:37