Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 20 242 8992
0 
0 
theme

Monthly Mini Build: 2016 első félév

avatar fenderson
118 napló
Egyedi elemekből épült

Ha a kisfiam mesélné:

Apa idén tavasszal elvitt egy Legó boltba, és azt mondta, ha össze tudom építeni egyedül a legókészletet, amit adnak, akkor haza is vihetem, az enyém lehet. Nagyon megörültem neki, mert nemrég megkaptam a Kisördögöt, akinek kardja is van, és gyakoroltunk is otthon egy versenyautós legószett építéssel, amikor egy színes képekből álló leírást követve kellett megépíteni az egészet.

Apa akkor kapta a Legó kártyát, amikor a Kisördögöt vette, utána pedig jelentkezett az ingyenes legó építésre, és márciusban el is mentünk építeni, és utána még sokszor, de most az első négy kis legókészletet szeretném egyben bemutatni, a Nyuszit, a Méhecskét, a Sündisznót, és a Repülőt, ami Apa szerint egy Hidroplán, mert le tud szállni a vízre.

[40210 - Nyuszi; 2016. március, alkatrészek száma: 49 db]

Ennek a nyuszinak van egy forgatható feje, és a fülei is mozgathatók. Ez volt az első építésem ebben a legó boltban, és eléggé nehezen ment. Apa szerint 6 évestől 12 éves gyerekek jöhetnek ide építeni, ők már iskolások, de én még csak óvodás vagyok.

Úgy építettük, hogy Apa mindig szólt, hogy ha valamit rossz helyre tettem, és én kértem, hogy segítsen, de azt mondta, csak akkor vihetem haza, ha egyedül építem meg. Ez amúgy egy húsvéti nyuszi.

[40211 - Méh; 2016. április, alkatrészek száma: 34 db]

A második építéskor egy méhecskét kellett megépíteni. Ez egy picit nem volt annyira érdekes, mert ilyen kör alakú legó elemeket kellett egyfolytában egymásra építeni, és nem láttam, hogy hogyan lesz ebből egy méhecske. Apa meg azt nem értette, hogy ha méh, akkor miért sárga meg fekete, amikor a méhek barnák, vagy miért nem darázs a neve.

Amúgy ebben a máhecskében két különlegesség is van. Az egyik, egy piros rudacska, ami Apa szerint Teknik legóból való, azt én nem tudom, hogy mi, a másik, pedig, hogy egy különlegesen szép lila legó elem is van benne, ami valamiért nem is látszik a méhecske talpában. Ilyen lila színű legóm azóta sincs.

[40212 - Sündisznó; 2016. május, alkatrészek száma: 39 db]

A sündisznó nagyon tetszett, egy aranyos kis kocka állat. Nagyon érdekes, hogy hogyan kell egy kocka legót építeni, amelyikre minden irányba lehet építeni, balra, meg jobbra, meg hátra, meg felülre, sőt még lábai is vannak az alján. És az orra nagyon cuki.

[40213 - Hidroplán; 2016. június, alkatrészek száma: 24 db]

Ezt a repülőt volt a legkönnyebb megépíteni, mert csak kevés legóból van, de azért nagyon szép kis repülő. Örültem neki, mert eddig csak állatokat lehetett építeni, de most végre egy jármű is lesz a legó készleteim között.

A propeller is különleges ebben a legóban, és az íves legó elemek, amiből 4 is van ebben a kis készletben. Ez eddig a legkülönlegesebb az összes ingyenes legóból, amit szereztem.

Remélem, mindegyik ingyenes legóépítésre el fogunk menni, mert Apa szerint nincs sok pénzünk, hogy mindig új és új legókat vegyünk. Apa készített egy építése legó videót is:

 

 

Monthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félévMonthly Mini Build: 2016 első félév

2016 október 15, 21:17
avatar
fenderson A Kockashop rendszere nem értesít, ha hozzászólás érkezik, csak ha válasz, ezért kérlek, hogy erre válaszolj, ha üzennél, és azt megkapom. Előre is köszi, és hogy megnézted a naplómat! 2017 július 7, péntek

avatar
habzsolt Szuper!
Nagyon jól bemutattátok!
2016 október 17, hétfő
avatar
fenderson Hát itt is itt vagy? :-D Köszi 2017 július 7, péntek