Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Mocsári rendőrség kezdő készlet


Sziasztok!
Ezt a 2015-ös készletet, még 2014-ben, december 24-én vettem. A Tescoban már hetekkel azelőtt kirakták a polcokra következő évi City készleteket, amit igazából nem tudok mire vélni. Kizárólag az új krokodil miatt vettem, a 4 minifigurát, a kígyót, a pókot és a krokodilt tekintve nagyon kedvező, 3000 Ft-ért.
Ahogy láttam, lehet, hogy várhattam volna egy kicsit, ugyanis a Kockashopon még ennél is kedvezőbb az ára.

A készlet 78 darabból áll.
Találunk benne egy tutajt két evezőlapáttal, egy rejtekhelyet, ahová a pénzt ásták el a rablók, illetve egy légcsavaros motorcsónakot. A rendőrpáros egy nőből és egy férfiből áll. Kiegészítőik: elemlámpa, bilincs, távcső, rádió.
A rablók ketten vannak, egyikük vörös szakállas figura, a szakállból tartalék elemet is adnak. Az ő kiegészítőik: zsák, lapát, 2 evezőlapát, tutaj.
Az állatok a készlet fénypontjai. Pókból már volt fekete változatom, kígyó is, van piros és zöld, viszont azok más fajták, ez a csörgőkígyő eltér azoktól. A krokodil új tervezés, sötétebb zöld mint elődje, a szem pedig sárga.A farkával tud csapkodni, ezt külön kell felszerelni.

Lassacskán aktuális egy állatos napló, ugyanis már kész állatkert rendelkezésre áll, hiányolom még a kecskét, szarvasmarhát és elefántot. Szívesen látnék a Lego palettáján egyéb állatokat is.

Mocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készletMocsári rendőrség kezdő készlet

2015 január 15, 08:12
avatar
Bolka Jó kis készlet,mi is szert tettünk rá :) Írok privát. 2015 január 16, péntek

avatar
fucs Az a szakáll eléggé álszakáll-szerű :) Hogy van rögzítve? Ugyanolyan a minifig feje, mint a többié, vagy van rajta egy lyuk a rögzítéshez? Vagy nők is tudják hordani azt a szakállt? Mondjuk nagy hidegben praktikus lehet :) 2015 január 15, csütörtök
avatar
fucs Amúgy jó a napló, meg a készlet többi része is klassz, bocsi, hogy így leragadtam a szakállnál! 2015 január 15, csütörtök

avatar
gyorsi A szakállat a nyakra kell rárakni, utána megy a fej. 2015 január 16, péntek

avatar
fucs Köszönöm! Megnyugtató, hogy nem fúrták át az állkapcsát :) 2015 január 16, péntek

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3