Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)

avatar zaeki
99 napló
Egyedi elemekből épült

Vasárnap éjjel 01:00-03:00 között kisebb nagyobb megszakításokkal sikerült ébren maradnom, természetesen nem önszántamból. A tegnapelőtti szél, a kettős fronthatás, az óraállítás tudata  alkották azt az állapotomat ami alatt a plafont bámulva jött velem szembe egy rakás mini épület terve.

Mindig is nagy rajongója voltam Japánnak, a művészetnek, a színkavalkádnak, az épületeknek, az ott élő embereknek és természetesen az Anime műveknek. Így hát egyik kedvencemre esett a választás, egy Torii vázlata alakult ki bennem, amit másnap meg is építettem. Az első verzióra feleségem azt mondta, hogy ebből nem derül ki, hogy ez mi is, így átdolgoztam és a második már jobb lett. Majd mondta, hogy fel lehetne használni egy korábban vett minifigurát is és ebben teljesen igaza volt, így megint átdolgoztam a talapzatot és máris összeállt a mű. Ezt a féle összképet a Lego cég már alkalmazta 2012-ben a Star Wars Planet Set-ben (Minifigura és amit vezet lekicsinyítve + hozzá kapcsolódó bolygó). 

Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)Mini Torii (tradicionális japán kapuforma)

2015 március 30, 09:03
🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3