Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Mighty Micros: Supergirl és Agykeselyű


Készlet mérete: 80 elem

Minifigurák száma: 2db

Megjelenés: 2018-01-01

Az új generációs Mighty Micros készletek közül Supergirl, és Agykeselyű összecsapása volt az első, amit beszereztünk. A korábbi készletekhez hasonlóan ezúttal is két darab „micro” figura, és két aprócska jármű bújt meg a dobozkában. A két kis harci járgány ezúttal is illeszkedett mind stílusában, mind megjelenésében a kisméretű DC kreatúrákhoz.

Supergirl járgányával indítottuk az építkezést, amit a korábbi készleteknél megszokott apró négykerekes tengelyre húztunk rá. Stílusosan kék, és piros elemekkel felhúztuk az oldalakat, előre egy „S” betűvel ékesített orrelem került, a pilótaállás elé pedig egy festett műszerfal. Hátul lángnyelvekkel, és három egyforma sárga szárny elemmel egésztettük ki a kis masinát, majd futómű gyanánt felkerült négy darab egyforma „virsli” kerék. Supergirl pedig egy nagyítóval felfegyverezve el is foglalhatta az őt megillető helyet.

Agykeselyű járgánya véleményem szerint sokkal vagányabb lett, jól kihasználva azt a néhány építő elemet, ami neki jutott a készletből. Az alap itt is a megszokott, arra került rá a „hajópadló” pilótaállás, aminek elejére kiépíthettünk egy jópofa, zöld szemű koponyát, egy festett orrelem segítségével. Ennek felső peremére építettük fel a pilótaállást szürke elemekből, hátul háttámlával. Felülre egy lehajtható buborék elem került, teljessé téve a meglékelt koponya hatást. Agykeselyű járgánya hatul vastag, elől kis vékonyka kerekeket kapott, a koponyához illeszkedő fehér felnikkel. Maga a minifigura egy kis üvegcsét tart a kezében, benne egy összezsugorított város a gyűjteményéből.

Maguk a figurák is hiányoztak még kisfiam gyűjteményéből, eddig sem Supergirl, sem Agykeselyű figurája nem volt. A Supergirl járgány ugyan eléggé hasonlít Supermanére (ami végső soron elvárható is), de Agykeselyű járgánya eléggé egyedi, és nagyon nagy sikert aratott. Kezdetben voltak ellenérzéseim a koncepcióval, de ahogy bővült kisfiam gyűjteménye, én is kezdtem megkedvelni a mini hősös csatajárgányokat.

Mighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és AgykeselyűMighty Micros: Supergirl és Agykeselyű

2018 május 8, 22:06
🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3