Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Március 15-ei ünnepség

avatar novi
29 napló
Egyedi elemekből épült

Előszó: Már egy jó ideje nem töltöttem fel semmit. Úgy döntöttem ezzel a naplóval fogok visszatérni. Elvégre ez egy remek napló ötlet és nem is olyan nehéz megvalósítani. Mivel néptáncos vagyok ezért idén is felléptünk a 15-ei ünnepi műsoron. Eldöntöttem, hogy én is csinálok egy ünnepséget. Nem volt olyan nehéz dolgom. A színházat már régebben megépítettem, ezért ez már adott volt. Az emlékművet nem volt nehéz megépíteni. Már csak a koszorúkat és a zázlókat kellett elkészítenem. Utóbbiakat vászonból készítettem és filccel festettem meg őket. Miután ezek is készen voltak indulhatott az ünnepély.

Az ünnepség: Az ünnepség (mint a plakáton is olvashatjuk) 9:00 órakor kezdődött a színházban. Először a polgármester asszony olvasta fel ünnepi beszédét utána pedig zongora előadást tekinthettek meg akik elmentek az előadásra. Miután véget ért a színházi műsort kisétáltak az emlékműhöz ami a színház mellett helyezkedik el. Voltak aki már eleve ide jöttek le 10:00 órára. 10 órakor elkezdődött a koszorúzás. Elsőként a haditengerészek felhúzták a nemzeti lobogót. Ez után egy nagyobb zászlót helyeztek az emlékmű elötti kis dombra. Ezután elkezdődött a koszorúzás. Először a haditengerészet utána a rendőrség majd a munkások végül az önkormányzat helyezte el a koszorúját az emlékmű elött. Miután vége volt a műsornak elmentek az emberek de az emlékmű ott maradt szépen felkoszorúzva.

Végszó: Remélem mindenkinek tetszett a napló. Megpróbáltam jóra megcsinálni. De ha bárkinek bármi észrevétele van szóljon.

Március 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepségMárcius 15-ei ünnepség

2014 március 15, 20:23
avatar
törpeséta A.! Hát ez brutál jó lett! Á B 2014 május 14, szerda
avatar
novi Köszcsi! :) 2014 július 1, kedd

avatar
fucs Köszönjük a megemlékezést! 2014 március 16, vasárnap
avatar
novi Igazán nincs mit! :) 2014 március 16, vasárnap

avatar
Kóródi Ádám Nagyon jó lett gratulálok!!! 2014 március 16, vasárnap
avatar
novi Köszönöm! 2014 március 16, vasárnap

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3