Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Lego robotokat építettünk

avatar HSzabi1
126 napló
Egyedi elemekből épült

Hosszú ideje nem készítettem naplót, mert itt a nyár és mert egy nagyszerű kezdeményezés részeseként készültem a 15 általános iskolás résztvevőnek szervezett Lego-Robotépítő és Programozó Tábor feladatainak előkészítésével. A tábort napközis elfoglaltságnak szántuk, reggel 8-tól délután 4-ig vehettek részt rajta a jelentkezők, térítési díj nélkül. A szervező a NivegyHáz alapítvány volt, akik gyönyörű, megújult épületük közösségi termét adták a tábor helyszínéül és egy segítőt, Sárit, aki az étkezésekkor várt minket terített asztallal, és tett rendet utánunk.

 

 

Én vittem a Mindstorms készleteimet és foglalkoztattam a gyerekeket 4 "munkaállomáson" amelyet inkább nevezhetünk játéktérnek :-). Mindenhol volt egy robot készlet és egy laptop, amelyen építési útmutatókat találtak az ifjú robotépítők és programozhatták kreálmányaikat.

 

 

Ennyit bevezetőnek, hiszen itt építési naplókat szokás megosztani, és mi rengeteget építettünk július 18-22 között, amelyről sok fotó és videó készült! Menjünk sorba, rövid videókkal szeretném megmutatni, milyen kreációk születtek és hogyan is működtek!

 

Elsőnek minden csapat megépített egy egyszerű körhintát, amit ráraktak egy motorra, aztán elkezdtek ismerkedni a motorok programozásával, teljesítmény, forgásirány, fordulatok számának megadásával. A körhinta indulhatott érintés érzékelő benyomására, tapsra hang szenzorral, sebességét szabályozták távolság érzékelővel:

 

 

Következőben mindenki egy megfogó szerkezetet rakott össze, amelyt valamilyen módon vezéreltek. Az RCX esetében egy 3 érintés érzékelős megoldás született:

 

 

Dupla vezérlővel egy félig automatizált megoldás is kialakítható, hiszen az infra kommunikációval kibővül a 3 bemeneti port 6-ra, ami már egészen komoly programozásra ad lehetőséget:

 

 

Egy egyszerű építmény segítségével megismerkedhettek a gyerkőcök a programozható kockával, fordulatszám jeladóval és érintés érzékelővel, EV3, NXT és RCX alapon is megépült e szerkezet. Egy forgató gomb segítségével beállíthatjuk a két összeadandót, a gomb benyomásával rögzíthetjük azokat, aztán megkapjuk az összeget, de lássuk mit tud az "öreg" RCX:

 

 

Az EV3 csapat készített egy önállóan tervezett járművet, amely golyót lőtt ki a közelébe kerülő tárgyakra, a magasban figyelő IR szenzorával pedig felismerte a falakat és közelükben még lövési távolság elérése előtt irányt változtatott:

 

 

Menet közben volt idő egy kis lazításra, totnes besegített lekötni a gyerekeket, építettek a 4090-es Creator készletből:

 

 

Aztán a lányok építettek két ütközős járművet, ami attól függően változtatott irányt, hogy emlyik oldali szenzora érzékelt akadályt:

 

 

 Közben a másik csapat a 8094-es Technic készlet robot karját automatizálta fény, elfordulás és érintés szenzor segítségével:

 

 

Megmutattam a részetvevőknek, hogy hogyan tudják Lego Digital Designer segítségével lementeni egyedi építéseiket, hogy a jövőben bármikor újra építhessék azokat:

 

 

Az NXT-n dolgozók egy robotkart építettek, ami a nagy színes golyókat tudta felemelni, majd stín szerint elhelyezni a megfelelő tároló edényben:

 

 

Csapat csere után a az NXT-ből megépítették Alpha Rex-et, az igazi humadoidot is:

 

 

Nagyon jól sikerült a YouTube-on megtalálható RCX targoncs is:

 

 

 Az EV3 csapat összerakott egy olyan játék robotot, amely útmutatója és programja a "More Robots" menűpont alatt megtalálható a készlet keretprogramjában:

 

 

 Voltak, akik inkább játszani akartak, nekik a kék daru nagyon tetszett, órákon át emelgették és mozgatták vele a kerekeket:

 

 

 Nekem a legjobban az egyik RCX profi feladat tetszett, egy szín-szelektor, amelyet 2 motor működtet, de 3 funkcióval. Felhasználtunk hozzá egy fény és egy érintés szenzort is. A programot a gyerekekkel együtt írtuk meg:

 

 

 Jól sikerült az első robot-tábor, úgy érzem, lesz ennek még folytatása...

 

2016-07-26

 

Lego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünkLego robotokat építettünk

2016 július 26, 20:04
avatar
totnes Köszönjük, hogy ott lehettünk. Jövőre is megyünk. 2016 július 28, csütörtök
avatar
HSzabi1 Örülök, hogy részt vettetek, rendben, jövőre találkozunk és eltöltünk ismét egy kellemes Balaton-parti hetet legozással, bringázással, tábortüzezéssel! 2016 július 31, vasárnap

avatar
habzsolt Milyen jó lett volna anno efféle táborokban eltölteni az időt!.....
Szuper jó ötlet!
Szólj majd mikor indul a következő!
A srácaimmal beugrunk majd!

2016 július 26, kedd
avatar
HSzabi1 Szia, igen, gyermekkoromban sajnos még nem volt programozható lego, pedig akkor még igazán sok időm lett volna vele játszani, manapság jóval kevesebb marad rá...A következő tábor 2017 nyarán, de szervezek egy egybe kötött kis lego kiállítást, ahol 2015-ben még csak én állítottam ki, ezévben már hárman leszünk és jövőre remélem összejön egy lego kedvelők találkozója a programok által. Titeket is szívesen látlak, és mejd hozzatok néhány kirakni való építményt is! Van ifjúsági szállás a kis falunkben, ha tényleg érdekel, akkor majd egyeztessünk! Ákos82 is érdeklődik innen, talán vele tudok is személyesen találkozni a hét végén... 2016 július 28, csütörtök

avatar
habzsolt Rendben! Jelezz, ha már látod, hogy mikor lesz a találkozó! Addig is majd, megbeszéljük, hogy mit is rakjunk össze :) 2016 július 29, péntek

avatar
HSzabi1 Rendben, örömmel várlak majd Benneteket, összehozunk egy igazi LEGO Kedvelők Találkozóját! Ákos ma volt nálam, jövőre Ő is jelen lesz, nagyon tetszett neki is a környék, a helyszín és a Balaton közelsége! 2016 július 31, vasárnap

avatar
habzsolt Most olvastam a srácoknak a választ, látnád az arcukat! Már mennenének is:)) 2016 július 31, vasárnap

avatar
HSzabi1 Én is nagyon fogok örülni, ha 2 héten át csak a LEGO lesz a téma, és idei nyáron ennek szerintem le tudjuk rakni a stabil alapjait! Fog készülni egy kis riport film a táborról, majd megosztom Veletek a linket, az kicsit nagyobb betekintést ad majd! 2016 július 31, vasárnap

avatar
HSzabi1 Mármint a mostani táborról, csak még meg kell vágni a nyersanyagot! 2016 július 31, vasárnap

avatar
habzsolt Oké! Várjuk! És köszi! 2016 július 31, vasárnap