Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

LEGO 6743 Formula 1 versenyautó

avatar Dudás Gábor
268 napló
Egyedi elemekből épült

LEGO 6743 Formula 1 versenyautó

 

 

   A versenyautókhoz való kötődésem nagyon sok helyen megmutatkozik. Egyszerűen nem tudok ellenállni nekik. Most sem volt ez másképp, így hát építettem egyet.

   Az összeállítása nem olyan bonyolult, már így utólag. Persze kigondolni, megvalósítani az már más tészta. Amikor nekiláttam már meg volt a tervrajz a fejembe, csak ezt a tervet formába kellett alakítanom. Beletelt egy kisebb időbe, míg végül letettem és kijelentettem, ez elkészült.

Egy kicsit szögletesebb lett, mint az elődje, de ennyi kockából erre futotta. Igyekeztem odafigyelni a részletekre is, amelyek egy ilyen autó fő meghatározói. Például a hátsó szárny rögzítésénél, kifejezetten büszke vagyok magamra. Már nem maradt elég elem, így aztán a maradékból kapartam össze azt. Szerintem egészen jól sikerült.

   Összességében elégedett vagyok az általam megépített autóval. A főbb jellemvonalak megtalálhatóak rajta: kicsit szögletes, kicsit szegényes, de akkor is egy versenyautó.

További szép napot, és jó építést kívánok mindenkinek! Sziasztok!

LEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautóLEGO 6743 Formula 1 versenyautó

2015 március 1, 11:48
avatar
Bolka Jó lett szerintem ez is! Várjuk a következőt! :) 2015 március 3, kedd