Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Karácsonyi forgatag

avatar Watson
9 napló
Egyedi elemekből épült

Egy karácsonyi hangulatú piacteret építettem, amely a templom körül helyezkedik el. Az emberek nagyon vidámak, beszélgetnek, falatoznak, a gyerekek hóembert készítenek. 

A templomban egy életnagyságú Betlehem található. Sokan megcsodálják. A téren egy emelvényen a polgármester mond köszöntőt, előtte a srácok már kicsit iszogatnak. Találunk kávézót, ahol forró italokat szolgálnak fel, mellette egy lacikonyhát, ahol a serpenyőben sül a kolbász. Természetesen forraltbort is lehet venni, és persze a gesztenyeárus sem maradhat ki. A pékség egy mozgó bódén érkezett, nagyon szép, friss árúja van.

Van egy nagy fa a templom mellett, amelynek a tövében egy kis süni alszik téli álmot, van rajta egy madáretető is, és alatta a kis padon egy bácsi szór morzsát a madaraknak, aki a kutyáját sétáltatja.

Mindezt még egy kis fénnyel próbáltam hangulatosabbá tenni, a fára fehér fényt tekertem, az árusoknál pedig átlátszó színes lego elemeket húztam a led pöttyökre, amik így kis lámpásokra hasonlítanak.

Szeretettel kívánok mindenkinek hangulatos, vidám, szép ünnepeket!

Karácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatagKarácsonyi forgatag

2022 december 31, 08:48
avatar
Rumini Nagyon hangulatos!
Boldog új évet kívánok Watson!
2022 december 31, szombat
avatar
Watson Nagyon köszönöm! Én is boldog, vidám évet kívánok Neked, Rumini! Gratulálok az alkotásaidhoz, nagyon tetszenek! 2023 január 1, vasárnap

avatar
Rumini Nagyon köszönöm!
Sok szerencsét a további (fenomenális) építményeidhez!
2023 január 2, hétfő

avatar
Watson Nagyon szépen köszönöm, kedves Rumini! Én is várom az új építményeidet! 2023 január 3, kedd

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3