Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Jabba Bárkája


Folytatódik a Star Wars készletek megépítése, hisz említettem, most Star Wars hetet tartok. Ezúttal egy nagyon nagy, gyűjtői és egyedi készletet fogok megépítnei, Jabba Bárkáját. 

A készlethez 8 minifigura található, ezeket most felsorolnám: Jabba, Han Solo, Boba Fett, őr, Luke Skywalker, a felszolgáló R2D2.

Nem igazán értem, hogy hogy tudták kihagyni Lando-t, valamint Chewbaccát és C-3PO-t az egész készletből. Ezt teljesen nem értem. A készlet egyébként 781 elemből áll, és 2006-ban jelent meg, tehát nem mai darab.

Kezdjünk is neki az építésnek. A hajó alapzatával kezdjük az egészet, a színek szétszedése és a könnyebb építés célja után. Fekete alapzatokra építjük rá a vastag, valamint a vékony, világos szürke elemeket, melyek barna elemek fognak össze, és ezekre rákerül ugyan úgy a fekete alapzat, mely a hajó belsejének padlózatát fogja szolgálni. Megfordítjuk az egészet és rákerülnek a kör alakú, sima lapú homokszínű csúszókákra használandó elemek. Ezáltal nem akad be semmilyen másik készletbe, alapzatva, valamint imitálni tudjuk a hajó mozgását, ezáltal sokkal simább lesz. Más hajónál is szereti a lego ezt afajta megoldást, tehát nem újkeletú megoldásról van most szó. 

Ez után a hajó belsejét alakítjuk ki, történik egy félkör alakú megoldás, mely később a falazat tartószerkezeteként fog szólnálni. Jabba páholyát is megépítjük, és utána ide is helyezzük a huttot. Különböző koktélokat, csemegéket, béka, kígyó és csirke combbbal kényeztetjük a vezetőt. A lánchoz Leiát is hozzárendeljük. 

Ez után végig építjük a boltívet, melynél a rácsozást is megoldjuk, valamint elkezdjük kiépíteni a falazatot, mely főként barna elemekből épül fel és egy nagyon egyedi és kreatív megoldással bír. Az egészre egy homokszínű alapot rakunk, ezáltal bezárjuk a belső teret, valamint a hajó fedélzetét is kialakítjuk. Itt is megtalálható a rácsozott megoldás. Jabba páholya nyitható falazattal bír, hisz látni szeretné a kegyetlen gyilkolást.

A hajó fedélzetére korlátok is kerülnek, valamint az árbóc, és fegyverzet, hisz banditákról van szó. A hajó orrát is megépítjük, mely könnyen eltávolítható később a hajótól.

Van egy kis hajó is, melyre a minifigurákat tesszük, ez fog vinni minket a sivatagi bestiához, melyet szintúgy meg kell építünk. 

Jabba BárkájaJabba BárkájaJabba BárkájaJabba BárkájaJabba BárkájaJabba BárkájaJabba BárkájaJabba Bárkája

2017 június 2, 10:22
🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3