Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Ikarus 280

avatar alvaringaz
45 napló
Egyedi elemekből épült

Sziasztok!

 Végre elkészültem a 280-as csuklós Ikarus busszal! Alapjaiban nagyon hasonlít a korábbi 260-ashoz, csak Volánbusz helyett BKV színezést kapott. A cél most is egy City stílusú 6 egység széles jármű megalkotása volt, minél valósághűbb külsővel.

Próbáltam figyelni az arányokra, bár a hátsó, csukló mögötti rész kicsit hosszú lett, de az ajtók miatt ez a minimum, amit ki tudtam hozni belőle. A csuklóval rengeteget szenvedtem, próbáltam forgathatóvá tenni, de ilyen méretben sehogy sem sikerült összehozni úgy, hogy jól is nézzen ki, emiatt maradt a merev, egybeépített konstrukció, és megint a külső nyert a funkciók javára J

A belteret igyekeztem feldobni kapaszkodókkal, viszonylat- és leszállásjelzővel, jegylyukasztóval és a csuklóban található háttámlákkal. Van bennem egy kis hiányérzet, nem lett tökéletes, úgyhogy próbálkozom majd nagyobb méretben is J

Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280 Ikarus 280

2017 július 12, 17:40
avatar
LegofanRoli Én meg máv v43 mat csináltam 2018 november 10, szombat
avatar
T-rex02 En meg shinkansent
2019 február 4, hétfő

avatar
LegofanRoli Kedvencem 2018 november 10, szombat

avatar
Andriska Nekem nagyon tetszik ez az Ikarus 280-as BKV busz. 2018 szeptember 24, hétfő
avatar
LegofanRoli Nekem is írtál 2018 november 10, szombat

avatar
FM Ez egy mestermű! :D 2025 március 4, kedd

avatar
LegofanRoli Lóol
Király
2018 szeptember 24, hétfő

avatar
Morvay Márk Nagyon menő :D
2017 augusztus 24, csütörtök

avatar
Nimród 2000 Hár ez nagyon jól néz ki 2017 augusztus 18, péntek

avatar
Bombero Tökéletes!!!! 2017 július 13, csütörtök
avatar
Nimród 2000 Igen 2017 augusztus 18, péntek

avatar
habzsolt Szuper!
Ha duplájára növelnéd valószínű lenne hely a dupla üléseknek is :)
És még a csukló is sikerülhet...
2017 július 12, szerda
avatar
HSzabi1 Ne kötözködj! :-) Nagyon szép ez a busz ebben a léptékben! 2017 augusztus 6, vasárnap

avatar
Rumini Nagyon menqő! 2021 január 23, szombat

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3