Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Heartlake madártávlatból


Szerintem az idei év egyik legimpozánsabb kiegészítője mind a témája, mind a külcsín miatt. Maga a friends kiegészítő is egyre nagyobb teret hódit meg magának a lego világából. Első ránézésre nem mondanám meg hogy a csomag 254 darabból áll. Ránézésre nagyobb hőlégballonra számítottam, de arányait tekintve teljesen jól illeszkedik Heartlake cityhez. Az összerakást követően sem maradt bennem hiányérzet a semmilyen téren. Az első friendses szettünk melybe fiú figurát is kapunk,név szerint Noah-t. Teljesen jól megoldották a piknikező helyet is a maga kis tűzrakásával, és a könyv rejtekhely megoldásával is. Az apró kiegészítők terén is verhetetlenek a friendes legok, és egyre több egyedi elem jelenik meg, mely más csomagokban csak ritkán vagy egyáltalán nem jut szerephez. A fénykepezőgép abszolút telitalálat volt, úgy mint a hőlégballon ballon része is.

Három csomagban kapjuk meg az építőelemeket, melyekről most sem tudom eldönteni milyen szisztéma alapján raktak bele. Öt részre bontottam őket a fényképezés miatt. Nem is tudom miért, de a figurákat szoktam összerakni először, majd rájuk pakolom a felszereléseket, Itt a fényképező, a távcső és a térkép az állandó útitársuk. Most követtem az összerakási útmutatót, és a piknikező kis abroszt és a rá való harapnivalót raktuk össze. Ezután természetesen a hőlégballon következett, amely a bézs és világosbarna színeivel teljesen a régi vágású fából készült kosarakat idézi számomra. Két részre le bontva, hogy a központi  rész amelyre épül maga a ballon teljesen masszívan álljon, és így is kényelmesen elférnek benne a figurák. A kosár rész kapott egy ajtót és kormánykereket is ,valamint kettő zsákot is az oldalára ha feljebb szeretnénk emelkedni. Maga a ballon rész nyolc cikkelyből áll össze.

A legtöbb időt még is a piknikező helynek az összerakása vette el, ami a tönkök, és a tűzrakó hellyel teljesen teljesen kiegészíti a légi kirándulás utáni pihenést. Az összerakás szokás szerint a lányom keze munkáját dicséri. Lássuk miként is rakta össze:

Heartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatbólHeartlake madártávlatból

2015 február 13, 23:07
avatar
fucs Kettő távcsövet adtak? Noah is vihetett volna magával egyet. Jópofa készlet. Vajon a hőlégballon elemeit még mire lehetne használni? Nyáron próbáltam hőlégballont építeni sima legó kockákból, nem volt egyszerű: http://kockashop.hu/epitesi-naplok/profi/holegballon-1541 2015 február 14, szombat
avatar
fucs Most látom, hogy a fényképezőgépre lehet extra objektívet rakni, ilyen nekünk is van, de nem tudtam, hogy bővíthető. 2015 február 14, szombat

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3