Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Hajó alkatrészek nélkül

avatar Eliasa
23 napló
Egyedi elemekből épült

Adós vagyok magamnak néhány naplóval, de mivel ezt a hajót most fejeztem be és friss az élmény ezt nem halogathatom...

Ez a monstrum az első hajóm, és az első olyan épület aminek jó része saját kreáció. Amíg duplóztunk több hajót is építettem, de nyilván nem volt benne ennyi munka. Ezt most régóta halogattam, mert nincsenek hajóalkatrészeim. 

Az alapja két hétig állt, mire végül a lányom kapott egy Hook kapitány minifiget, így már be kellett fejeznem. 

Kalózhajónak indult, de csak a hátsó kabint tartottam meg, ami a Fekete gyöngy mintájára készült. Itt a kapitány irodája és a kormánykerék. A fedélzeten kemence és ebédlőasztal található, hogy az étkezések is meg legyenek oldva, míg a hajó orrában hálószoba, wc és zuhanyzó (ez a lányom kívánsága volt), az emeletére medence és napozó terasz került. 

Nem mindenhol vág egybe ugyan a stílus, de minden megvan rajta, ami a tulajdonosa kívánságának megfelel. (Mentőcsónak meg a Titanicon sem volt elég, luxus ide vagy oda).

A vitorlák suhogós füzetpapírból kerültek kiszabásra és sajnos a fotó erejéig tartottak, de megérte az őszinte mosolyért és újjongva történő birtokbavételért!

Hajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkülHajó alkatrészek nélkül

2017 december 11, 19:31
avatar
Bombero Ügyes! Nagyon ügyes!!! 2017 december 20, szerda
avatar
Eliasa Köszönöm! 2017 december 23, szombat

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3