Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Ha jó a vége

avatar HMARK
393 napló
Ismeretlen készlet

20 évvel ezelőtt kaptam ezt a hajót.

 

A hajó 1991-es kiadású, a Brickset szerint 90 darabos.

A hajótest 2 részből épült össze a gyárban, maga a bütykös belső(és a kabin téglatet alakú kiképzése) külön került bele a hajótestbe, ez azonban nem szétválasztható.

A dobozban egy nagy és egy kis zacskó alkatrész, az útmutató, matricaív és külön a hajótest.

Legérdekesebb eleme a tőkesúly, mely hátra kerül, természetesen ez nem létleme a hajózásnak, csupán, dögösebben áll a vízfelszínen, meg egyáltalán van merülése (a fara lesüllyed).
Ez az 53,3 gramm súlyú alkatrész, 1980 - 2009 között volt gyártásban a netes forrás szerint.

Újnak számított akkoriban az oldalsó hajóablak, melyből oldalanként kettő van, illetve az első üveg is meglehetősen ritka példány volt, hogy a horgászbotot, a cápát, vagy a csörlőt ne is említsem.

 

Az építés a minifigurák összeállításával indul, kettő jár hozzá, egyikük kék baseball-sapkát, kék-fehér csíkos felsőt és fehér nadrágot visel, másikuk, a kapitány fehér tányérsapkát, fehér felsőt horgony- jellel és kék nadrágot. Mindkettőnek van mentőmellénye.

A cápa két elemből áll, a fejét kell rápattintani.

 

Az összeszerelési útmutató meglepő módon csupán 11 lépéses.
A hajótestben először a kabin kerül kiépítésre, a tőkesúly tartóoszlopai, a kék ágy és szék kerül be, majd a sárga 4x6-os, lapos "tat" rész, melyre a csörlő és a horgásszék kerül. Miután felépül az első, fehér kockasor oldalt, rákerülnek a vagány oldalsó "szárnyak", bal oldalon piros, jobb oldalon zöld jelzőfénnyel. Helyére kerül a horgászt védő piros korlát, a szélvédő és befelé nyúló elemekre az áthidalók. (Az oldalsó kabinablak elé- és mögé 1-1db 1x8 kocka) A szárnnyal egyvonalba a híd kerül, ami 2x6-os lapos elem két üléssel, gázkarral. A kormány az imént említett 1x8-as áthidaló gerendán foglal helyet, így kerülve megfelelő magasságba. Utolsó előtti lépésben a felnyitható kabintető-szélvédő egység épül meg és kerül fel, végül a díszítés következik. Kap a hajó egy keresőlámpát, a horgászbot egy orsót és egy "horgot", két antenna a tetejére, hogy a kommunikáció meglegyen a partiőrséggel és már indulhat is a cápavadászat.

 

A tőkesúly egy ritka elem. 

Rengeteget variáltam vele annak idején. Előretoltam, felemeltem stb. Lehet vele tanulmányozni a hajók viselkedését rendesen. A végkövetkeztetés minig az volt, hogy nélküle biztonságosabb a hajó, mert így a vízszint lejjebb van a hajótest peremétől, meg nem is olyan magas a felépítmény, hogy a borulás veszélye fennállna. Persze anno minden vízrebocsájtást és halászatot a hajó süllyedése követte, melyet természetesen nem konstrukciós hiba, hanem külső tényező (én) okozta. A hajótesen található 2x2db lyuk segítette a kiszáradását. Említést érdemel a matrica tűrőképessége, ami a sok úszás során sem vált le. A szélvédő alatti "T-38" matrica típusidegen, egyébként egy LEGO ötletfüzet matricaívéről került fel. Ma már nem tudom milyen indokkal. Nem merem leszedni, mert félő hogy alatta nem sárgult meg az anyag, így látszódna a helye. Az eredeti zsinór eltűnt az idők során, de ez pótolható hasonló anyaggal. 

 

Következzenek a képek

Ha jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a végeHa jó a vége

2013 augusztus 28, 11:47
avatar
Glatter Az egyik kedvenc készletem volt amíg meg volt, imádtam. Talán az egyik legjobb hajós készlet a 90-es évekből. 2013 szeptember 10, kedd

avatar
Matebor Szép kis hajó! 2013 augusztus 28, szerda

Találatok Ár
min max
Minifigurák száma
min max
Életkor
év max
Nem
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3