Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Forma-1 dioráma 2 - Yellow építése

avatar Yellow
2 napló
Ismeretlen készlet

Sajnos a pályázat benyújtásakor a számítógépem elvesztette a kapcsolatot a telefonommal, így a határidőig csak pár fotót sikerült feltöltenem.

Így itt csak saját naplóként publikálom a pályázatomat, még több fotóval.

Már nagyon régóta (2014) foglalkoztatott a gondolat, hogy építeni kéne egy Forrma-1 témájú diorámát. Lelkesen kezdtem tervezgetni. úgy gondoltam, hogy modulárisra építem, így tetszőlegesen növelhető lesz, az időm és pénztárcám, no meg a tárolóhely függvényében.

Excelben el is készült a célegyenes és a boxutca alapjának terve. 48x48-as alaplapra terveztem egy modult, amire egy csapat pitwallja és box előtti boxutca szakasza fér el, ugyanekkora modulon a célegyenesből két rajthely kapott helyet, valamint ekkora helyre terveztem felépíteni egy csapat boxát. A 48x48-as alaplapon csempékkel próbáltam megfelelő mintákat kialakítani.

Értelemszerűen az akkori autókban gondolkodtam, tehát a 2014 és 2015-ös szezonban futottakra

Lelkesen vetettem bele magamat, és pár hónap után elkészültek az alaplapok és egy minta boxfal, illetve pár autó. Vettem használtan egy Ferrari szállító kamiont, meg egy Ferraris boxot is.

Aztán a projekt valahol elhalt. Persze a fejemben ott vannak még az ötletek, de a munkám mellett viszonylag kevés időm marad LEGOzni, ráadásul az építéssel töltött időt a családomtól vonom el.

Éppen kapóra jött ez a Kockashopos F1 témájú építési verseny, így felelevenítettem a projektet, és elkezdtem dolgozni a dioráma tovább építésén.

Négy modul készült el, kettő boxutcai és kettő célegyenes szakasz, illetve megépítettem minden csapat egy-egy autóját. Nem tudom, mennyire lehet felismerni a kocsikat, amiknek színvilága árulkodik a csapatokról

-        Red Bull, jellegzetes sötétkék színben, sárga orral

-        Toro Rosso, szintén a sötétkék alapszín, arany színű felnikkel

-        Mercedes, ezüstszürke

-        Lotus (Renault), fekete, némi arany színezéssel

-        Williams Martini Racing, fehér

-        Force India, fekete alapszínen az indiai zászló színei, a narancs, a fehér és a zöld

-        Sauber, kék alapszín sárga oldaldobozzal, némi fehérrel

-        Caterham, tipikus angol „racing green” sötétzöld szanben

-        Manor/Marussia, piros, fehér, kék színekkel

-        Illetve a gyári készletből adódó Ferrari, ami még Massa és Raikkönen idejéből származik

Talán feltűnt, hogy a McLaren kimaradt a sorból. Ennek két oka van, akkor kísértetiesen hasonlított a Mercedes színvilágára, így inkább más színű autókat építettem. Az egy autó felépítéséhez használt viszonylag kevés kocka, valamint az autók kis mérete nem igazán engedte meg további díszítő elemek és további színek felvitelét, ezért lett például hófehér a Williams, mert azon csak a szponzor csíkozása adna hozzá egy kis színt, vagy homogén sötétzöld a Caterham.

Készült még három boxfal, amin már több lehetőségem volt játszani a színekkel, így a Williams boxfalán már elfért a szponzor színes csíkozása, vagy a Caterham sötétzöld boxfalán a fehér és sárga csíkozás.

Illetve az utolsó percekben csináltam egy lelátót 2x2, 2x3 és 2x4 alap kockákból, de annyi egyszínű kockám nem volt, hogy csak egy színből álljon az egész (pedig alapvetően szürkének kellett volna lennie), így úgy döntöttem, hogy a lelátót három szektorra osztom, így van piros, kék, és sárga szektor.

Egyelőre eddig jutottam, nem tudom, hogy lesz-e folytatás, de nagyon szeretném.

Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2Forma-1 dioráma 2

2025 április 1, 00:23
avatar
BD Brick Nagyon jó!

NEM IS TUDOK MIT MONDANI.

LEHODALTAM!
2025 április 17, csütörtök

avatar
Sütő Tádé Szóhoz nem jutok :O Nagyon igényes lett, gratulálok! 2025 április 3, csütörtök

avatar
siraly Nagyszabású építmény, látszik, hogy sokat foglalkoztál vele. Jó lett! 2025 április 2, szerda

🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3