Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Chima - BRaptor szárnyas támadója


Ezúttal BRaptor kis denevér repülőgépe került megépítésre a Chima sorozatból. Denevér eddig még valahogy nem volt a készletek között, így épp itt volt az ideje pótolni ezt a hiányosságot is. Elvégre mégsem járja, hogy egy teljes gonosz faj kimaradjon! Maga a készlet is jópofának tűnt a dobozon szereplő képek alapján szóval nekiveselkedtünk az összerakásának.

Az építést két darab minifigurával (Eris, és Braptor), azok fegyverzetével, valamint egy parányi „zöldövezettel” kezdtük. A „zöldövezet” valóban parányi, egy 4x4 zöld lapra épült pár növénykéből áll, meg a közéjük rejtett chi gömbből. A „zöldövezet” után következik a készlet tulajdonképpeni lényege, Braptor repülő járgánya, ami stílusosan egy denevér alakját igyekszik utánozni. Maga a gép törzse egy hosszúkás „csúszda”, amin a szárnyak mozgását vezérlő elem csúsztatható előre-hátra. Ennek megfelelően először egy lapos elemre helyezett hosszú, sima elemekkel kialakítjuk a csúszdát, aminek a végére mintegy lezáró elemként kerül a denevér „farka”, majd erre húzzuk rá a mozgatható elemet. Ez az elem a pilóta ülés háta mögött kerül rögzítésre, és igazából más szerepe nincs is, mint a szárnyak mozgatása, illetve némi fegyverzet tárolása. A csúszka felrögzítése után a törzs elemet elöl is „ledugózzuk” a tulajdonképpeni váll résszel. Ide kerülnek rögzítésre a szárnyak, majd a szárnyakat összefogó technic elemeket egy-egy pálcával kötjük a mozgató csúszkához. Ezeket a pálcákat mindkét végükön kis gömbökben végződő technic stiftek rögzítik a helyükre, így érve el, hogy a csúszka mozgatásának hatására a szárnyak „összezárjanak” a gyanútlan áldozat körül. Miután végeztünk a szárnyakat mozgató mechanikával, már nincs más hátra, mint elkészítenünk a pilóta ülés elé a denevér fejét, ami tulajdonképpen csak esztétikai célokat szolgál. Kifejezetten élethűvé teszi Braptor repülő gépét. A fej felhelyezése után jöhet a pilóta, és indulhat is a harc a chi –ért!

Igazán jól kinéző járgányt sikerült építenünk a készletből, aminek ráadásul a fő funkciója (a szárnnyal megragadás) elég jól használható Lego csaták során. Kisfiam szereti vele elkapni az ellenséget, azt sem bánja, hogy ilyenkor a „rosszak” bőrébe kénytelen bújni. Gyakran használt, kedvelt készlet, csak ajánlani tudom.

ChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChimaChima

2017 április 15, 23:41
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3