Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Brickmaster City 1. rész

avatar zaeki
99 napló
Egyedi elemekből épült

Hivatalosan 2010/2011-ben megjelent valami, amit eddig még nem láttam boltokban, ez volt a Brickmaster könyv. Egyből három különböző készlet is elérhetővé vált, a Star Wars, City és a Ninjago.

Akkor úgy voltam vele, hogy ez jópofa, és miután úgy jött ki a lépés, szüleim meg is tudták őket venni. Majd hosszú ideig polcon álldogált mind a három építési könyv ugyanis úgy gondoltam, hogy majd ha a fiam nagyobb lesz és tud már rendesen bánni a normálméretű Lego építőkockákkal, akkor építünk belőle. Nos, eljött ennek az ideje és nagy örömmel bontottam ki a City változatot (meg a másik kettőt is) és elkezdtünk építkezni belőle.

A könyv magában nagyon el lett találva, a City változatban képregény és mókás összeépítési útmutató várt ránk. Kilenc dolgot lehet összeépíteni a csomagból, ami elég jó építési elemeket tartalmaz. A két minifigura is jól el lett találva, rendőrünk mindenféle eszközzel próbálja a rosszfiút elkapni, akinek elég jó járgányokat lehet összeépíteni.

Az alábbiakhoz van összeépítési útmutató:

-        széf

-        rendőrségi autó 

-        rendőrségi helikopter

-        menekülő autó

-        rendőrségi repülő

-        rendőrségi légpárnás siklóhajó

-        versenyautó

-        egyszemélyes rendőrautó

-        menekülő terepjáró

 

Nézzük hát, hogyan is néz ki a széf és mit rejt a tartalma.

Brickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. részBrickmaster City 1. rész

2015 április 2, 17:59
🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3