Az őrjárat hazatért
Azt hittem van már annyi szürke elemem, hogy összedobjak egy várat... hát nincs. Két toronyra, meg a kapura futotta. Pedig már a hónapban nem terveztem legót venni... ájjájjáj... ezt, hogy adom be az asszonynak?
Általában külön bontom a külső és belső megjelenítést. Vagy belső tereket, vagy külső frontokat csinálok. Főként mert kicsit más arányokat használok. Ez az építés viszont adta magát, hogy a belső várudvarral is foglalkozzam. Így nem csak a katonáknak lett hely, hanem a pógároknak is... meg a Piroskának is, ami a kedvenc minifigem...
Valahogy nem visz rá a lélek, hogy elszámoljak ezernemtudomhányig, így megint nem tudom hány alkatrészből áll. Ezer fölött van, az biztos. Legközelebb összeszámolom, tényleg.
A sztori:
Felisút büszke végvárának bátor toronyőrei a közeli erdőből hallottak valami csattogást, huppogást, mörmögést, meg gyanús tutykolást. Az őrjárat felkerekedett hát, hogy a végére járjon eme megmagyarázhatatlan és rejtélyes hangoknak. Behatoltak a sűrűbe... de nem találtak semmit, szóval rögvest visszafordultak (A szerk.: Perszehogy, hiszen az őrjárat vezetője, nevezett Sanyi a lovag sietett vissza, mert a muterja nyúlragut csinált, és inkább a meleg étel mellett üldögél, minthogy bóklásszon a csalitosba a Morkontákok párzási rítusa idején. Sanyiról tudni kell még, hogy már elmúlt harminc, de még mindig az anyjával él. Persze ő azt állítja azért, mert így kevesebb a rezsi, de valójában mondjuk ki: egy mama kedvence. Ettől persze frusztrált, és ebbéli szorongását a csatamezőn fejek levágásával és belek kiontásával kompenzálja, amitől ugye hősnek titulálják. Érdekes az élet, hogy Sanyiból sosem lett volna hős, ha nem mama kedvence...)
2015 február 11, 17:52