Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

31027 - Dump Truck


Ez volt a második modell, ami eszembe jutott. Ennek már van egy dönthető rakfelülete is.

Ez utóbbit azonban nem egyszerű összerakni. Amikor elérkezünk ahhoz a részhez, ahol meg kell fordítani a platót és egy 2x4-es kék plate-t kell odafogatni hozzá, akkor még két részből áll. Ráadásul még ezután jön a rögzítése az alvázon, ami megint nem egyszerű tortúra.

Bár nem látszik túl masszívnak ez a megoldás, mégis miután rögzítettük a klippekhez, már jól lehet vele játszani.

Ismét készítettem hozzá építési útmutatót. Kezdek belejönni az LDraw használatába, úgyhogy mire végigcsinálom az altjaimat ebből a készletből, addigra profi leszek benne

Az építési útmutató PDF formátumban letölthető innen.

 A végére pedig egy kis ráadás. Pontosabban nagy ráadás, hiszen a bányadömperek irtózatosan nagyok.

Ez volt a következő, vagyis a harmadik modell, amit készítettem, de szerintem nem sikerült túl jól, úgyhogy ennek nem fogom elkészíteni az építési útmutatóját. Ráadásul szinte teljesen ugyanaz, mint a Dump Truck, csak néhány elem van átvariálva.

 

 

Köszönöm a figyelmet!

 

További Jó Játékot Mindenkinek!

31027310273102731027310273102731027310273102731027310273102731027310273102731027

2015 január 15, 13:28
avatar
SzaboPeter Szia József! Nagyon klassz lett mind a kettő! Tudom, hogy az egyik kedvenc témád a bányadömperek! Alternatíva az alternatívában meg áll az eszem! Hamár a szállítményozás és tehermozgatás a téma mára akkor este tőlem is jön ebben a témában egy teherszállító repülőgép! Mivel a Tiéd is funkcionális és szerencsére az enyém is az, így össze lehet majd hasonlítani a klipszek használatát is! :-) Variációk földön vízen levegőben! Csak a képzelet szab határt! :-) Üdv: Péter 2015 január 15, csütörtök
avatar
Longeye Köszi! Na, hát legközelebb nem mutogatjuk meg egymásnak miket csináltunk, mert én már láttam a röpcsidet és tudom, hogy szuper lett, úgyhogy nekem már unalmas lesz :D (dehogy!) 2015 január 15, csütörtök

avatar
SzaboPeter Kedves Tanár Úr! Ettől függetlenül bízom benne,hogy ez az oda vissza építés kölcsönösen jó hatással lesz a fantáziánkra és talán mások is kedvet kapnak a variációépítéshez, vagy egyszerűen az építéshez! Azt se felejtsük el, hogy Frédéric még neki sem állt építeni, vagy legalább is nem tudjuk! :-) 2015 január 15, csütörtök

Találatok Ár
min max
Minifigurák száma
min max
Életkor
év max
Nem
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3