Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Rumini találkozása Omnitudorral

avatar dfulep
2 napló
Építőverseny pályázat

7 éves kisfiunk, János kért meg minket, hogy elmondjuk, nagyon örült, amikor tudomást szerzett erről a versenyről. Nagy Rumini rajongó – mind a 10 könyvet már többször elmeséltette magának, és első osztályosként már alig várja, hogy majd önállóan is olvasni tudja őket -.  A legozás pedig 4 éves kora óta az egyik legkedvesebb elfoglaltsága.

A jelenet címe: Rumini találkozása Omnitudorral a Rumini és a négy jogar című könyvből.

A jelenethez János építette meg Omnitudort, a kőpárkánnyal  körülvett, sással szegélyezett medencéjét, illetve a rajtkövet. Anyával és Apával közösen építette Ruminit, akinek ennél a jelenetnél a csuklóját egy arany karkötő szorítja, illetve a tágas, kupolás csarnokot.

Ráadásként Ruminit még viszont láthatjuk abban a jelenetben a Rumini Tükör-Szigeten című könyvből, ahol Kisfecóval a hatalmas, törtfehér színű, bíborszín belsejű tengeri csigát ’hallgatják’ a Szélkirálynő fedélzetén.

Rumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása OmnitudorralRumini találkozása Omnitudorral

2021 január 13, 21:18
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3