Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Retró rendőr autó

avatar fenderson
118 napló
Egyedi elemekből épült

Ezt a kis rendőrautót múlt hét végén építettem, amikor a Tengeralattjáró feladatot teljesítettük. Kisfiam nagy boldogságomra magától odaült mellém, miközben egy Búvárhajót építettem, és miután ő maga is épített egy valamilyen tengeralattjárót, nyílván percek alatt, utána rögtön elkezdte rágni a fülemet, hogy építsek neki egy rendőrautót. "Kellemesen" telt a maradék 50 perc építésem, hiába mondtam, hogy mindjárt, csak befejezem még ezt a tengeralattjárót előbb (és lefényképezem).

(Már akkor tudtam, hogy mivel csak két autóablakom van, és mind a kettő kell a megálmodott búvárhajóhoz, párhuzamosan nem fogok tudni még egy rendőrautót is megépíteni, csak utána.)

Sok mesélni való nincs a rendőrautóról. Építettem már neki nagyobbat is, ez most a lehető legkisebb, amelyik telejesíti az elvárt igényeket, azaz legyen neki hátsó ajtaja, ahol a járműbe be és ki lehet pakolni, és egyébként is lehessen az ajtókat nyitogatni, csukogatni. Némi panasz is érkezett, hogy nem fér bele még egy kis Pig sem (Angry Birds készletből való), de ez van, ezzel kell beérni.

Majd épít magának nagyobbat, ha akar.

Retró rendőr autóRetró rendőr autóRetró rendőr autóRetró rendőr autóRetró rendőr autó

2016 augusztus 20, 16:52
avatar
fenderson A Kockashop rendszere nem értesít, ha hozzászólás érkezik, csak ha válasz, ezért kérlek, hogy erre válaszolj, ha üzennél, és azt megkapom. Előre is köszi, és hogy megnézted a naplómat! 2017 július 7, péntek

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3