Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Őrtorony

avatar Atesz84
102 napló
Egyedi elemekből épült

Sziasztok!

Ebben a naplóban egy középkori őrtornyot szeretnék bemutatni nektek. Mostanában nem tudok elszakadni a középkori témától, sokat próbálkozok, hogy a meglévő elemekből olyan épületeket készítsek amik illeszkednek egymáshoz. A középkori kovács készlet feladja a lecként: egyrészt zseniális épület, másrészt kicsit fantasy-s, főleg a tetőt borító cserepek miatt. Szóval sok próbálkozás után megosztok veletek egy válalható tornyot. Az alap gondolatom az volt, hogy ezzel váltom ki az erdei menedéket. Ezért a sok fa és bokor, hiszen az erdő közepébe szánom az épületet. A másik, hogy sziklára építkezzek. A  sziklában legyen egy lépcsősor és az alap és maga a torony valamilyen szögben legyen egymáshoz képest. A többi épületemnél is szempont volt ott a véletlenre bíztam, addig próbálkoztam míg nem tudtam az alaphoz rögzíteni, itt viszont adta magát a 45 fok.

 

Az épületet három különböző tehnikával készített bokor valamint a könyves boltos moduláris épület ihlette két fa veszi körül.

Az örtorony aljában található egy tömlőc egy régi forestmen figura várja a szabadságot.

 

A black falcon figurák házi készítésű köpenyt kaptak.

Az egyhangú szürke fal feldobásához pedig szűk ablakokat, valamint egy hatalmas zászlót választottam.

ŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtoronyŐrtorony

2022 július 13, 17:55
🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3