Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

A gépfegyver

avatar fogi28
20 napló
LEGO saját lego

Géppisztoly

Most egy gépfegyver építettem, vagyis nem most, hanem régebben, de most volt időm, lefotózni, és jó képeket szerkeszteni róla. Gondolkozom rajta, hogy csináljak-e belőle LEGO Ideas naplót, légyszi írjátok is meg kommentben, hogy csináljak-e, és ha igen, akkor szavazzatok rá! Ez nagy segítség lenne, úgyhogy előre is köszi mindenkinek! Szóval technicből van, és nem úgy építettem, hogy ez majd egy bizonyos fegyver lesz, úgyhogy ha valakit érdekel, az írja meg, hogy szerinte milyen típus! Egyébként működik, van benne igazi kilövő, amit - a vevő segítségével - távirányítani is lehet. Két motor van benne, és két töltény, (mindkettőnek van hely, és a távirányítóval lehet állítgatni, hogy melyiket akarod kilőni, mint egy táras puskánál) valamint a hátuljában egy akksi, amit le lehet szedni. Ha olyan személy akar bejönni a szobámba, akit nem látok szívesen, akkor csak megnyomok egy gombot és máris ki van iktatva - mindezt a fotelemből, nehogy fel kelljen állnom. Na jó ennyire gonosz azért nem vagyok, csak azért építettem, mert jól néz ki, és amúgy nem szoktam használni, csak ha valakinek meg akarom mutatni. Remélem tetszik!

Íme:

A gépfegyverA gépfegyverA gépfegyverA gépfegyverA gépfegyverA gépfegyverA gépfegyverA gépfegyverA gépfegyver

2022 január 23, 16:54
avatar
KINGNINJA Jó lenne ha videó is lenne hogy hogyan működik. Amúgy ha az a kettő ,,fogó" vagy micsoda az allján az a ,markolat akkor ha fejjel lefelé tartod a fegyót akkor olyan mint egy Minigun. De ha nem akor csak egy kisebb lángszóróra hasonlít cső nélkül :D. Ha tudsz ide küldesz egy linket, amiben megmutatod egy videóban h hogy mükszik? :)
Amugy SZPM vagyok csak egy másik filyókal mert ezen a gépen nem tok belépni az SZPM filyókba :D :D :)
2022 január 27, csütörtök
avatar
szilikon XD 2022 november 9, szerda

🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3