Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Romos kísértetház

avatar T.-B. Ágnes
15 napló
Feladat alapján (Halloween )

Romos kísértetház

Sikerült ismét egy kicsit túlépítenem ezt a romos házikót. A következő projektem egy kisebb és letisztultabb verzió lesz majd ebből, miután a srácok kijátszották vele magukat. Remélem azért tetszik nektek is.

Élőben szerintem jobban néz ki mint a képeken és a szintek is jobban elkülönülnek egymástól. Mivel romos kísértetházat szerettem volna készíteni, így toldozott-foltozottra építettem.

Három szint készült. Az első szint egy magasított földszint, ahova egy lépcsőn lehet feljutni. Egy összetákolt ajtón lehet bejutni a kísértetházba. A földszinten egy boszorkány épp egy rózsaszín mérget kever. Ítt csaltam, apró kis ledet használtam. Az ablaknál egy polcon található mindenféle alapanyag, méreg, stb. A földszinten található még két festett szellem. Itt is csaltam. :) Egy rozoga terasz is készült. A második szintre létrán lehet feljutni. Beszakadt födém, kidőlt falak. Három szellem, egy bagoly, és kívül egy fekete cica is található. A harmadik szint lényegében a torony teteje. Na hát az tényleg toldozott-foltozott. És még a bagoly is iderepült közben.

Az udvaron lehullott őszi falevelek láthatók. Egy talicska szerszámokkal és csontokkal. Egy kuka szintén csontokkal, és két rémült gyerekkel (Harry és Ron) :).

A plusz csavar, hogy a szellemeket világítós festékkel készítettem, így a sötétben világítanak. Boo!

Romos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetházRomos kísértetház

2025 október 30, 07:57
avatar
NagyÁdámBoldizsár Jól néz ki. 2025 október 31, péntek

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3