Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Locsolkodás az iskolában

avatar bambusz81
75 napló
Feladat alapján (Húsvéti locsolkodás / verseny!)

Kicsengettek a tavaszi szünet előtti utolsó óráról is. A táblát szivaccsal szép tisztára törölték, híre-hamva sem volt már a szorzótáblának, melléknév fokozásnak és a dombság fogalmának. :-)

Dóri sok szép színes tojást hozott be reggel, egy kis favödörbe tette őket, és most, hogy vége lett a tanításnak, feltette a padjára, hogy tudjanak belőle választani a fiúk locsolkodás után. Bálint már elő is vette a kölnit a zsebéből, odaállt Dóri elé és elszavalta a múlt héten tanult verset:

"Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam.
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebemben is elférnek a piros tojások."

Dóri elővett a vödréből egy sárga és egy piros tojást, és átnyújtotta Bálintnak.

Pisti otthon felejtette a kölnijét, ezért gyorsan kölcsönkérte Dávidét, hogy ő is meg tudja locsolni a lányokat.

A vidám locsolkodás-bolondozás után mindenki hazasietett, és izgatottan várták a Húsvétot, a finom kalácsot, sonkát, az otthoni locsolkodást, és hogy vajon melyik Lego készletet hozza a Nyuszi. :-)

 

Locsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolábanLocsolkodás az iskolában

2018 március 27, 18:52
avatar
Tóth Zoárd Ügyes! 2020 augusztus 28, péntek
avatar
bambusz81 Köszönöm! 2020 augusztus 28, péntek

🔔

Kedvenc készleteidet most akár ingyen házhoz szállítjuk!  

Vásárolj legalább 19990 Ft értékben LEGO® készleteket a Kockashopban 2026. november 01. és 08. között és ingyen kiszállítjuk rendelésed!

Köszöntünk az új LEGO® készletek világában! Ismerd meg a LEGO® újdonságokat a Kockashop oldalán!

A promóció a megadott időszakban leadott online rendelésekre vonatkozik a minimum értékhatár elérését követően!

 
Megérkeztek az új LEGO® adventi naptárak, hogy idén is minden nap egy apró építési meglepetéssel legyen különlegesebb a karácsonyig tartó várakozás! 
 
24 nap, 24 meglepetés – Fedezd fel az új LEGO® adventi naptárakat a Kockashopban, és készülj időben az ünnepekre!

Vroom, vroom

Éld át a versenypályák izgalmát LEGO® kockákból! Fedezd fel a LEGO® Speed Champions készleteket szuper árakon a Kockashopban, és építsd meg kedvenc sportautóid részletgazdag modelljeit! Akár gyűjtöd az ikonikus járgányokat, akár egy újabb izgalmas építési kihívást keresel, most érdemes a rajtrácshoz állnod!

Az ajánlat időtartama: 2026. november 2–8., illetve legfeljebb a készlet erejéig.

Ne maradj le, csapj le a kedvenceidre, és indulhat a verseny!

1 / 3