Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok Ajánlott termékek Újdonságok Katalógusok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Látogatók házunk körül

avatar AlmasiAndrea
170 napló
Feladat alapján (Állatok a ház körül )

Sziasztok! Mi kertes házban lakunk és nagyon sok állat szaladgál, kúszik, repked házunk körül egész évben. Négyet megépítettünk közülük, hogy megmutassuk nektek. Ketten állandó látogatók egész évben, ketten pedig tavasztól őszig. Építettünk egy cinkét, ők mindennap többször is meglátogatják napraforgóval teli madáretetőnket, meleg időben pedig rovarlakoma miatt repkednek házunk körül. Építettünk vakondot is, akit kétféle változatban láthattok képeinken, nyitott szájjal és zárttal. Sikerült épp lefotóznunk, mikor felbukkant egy hatalmas földkupac tetején az eperpalánták között. Süninket nem most építettük, még régebben, de azóta nem szedtük szét, nagy kedvenc lett és nagyon is illik ebbe az albumunkba. Tavaly sok sünivel találkoztunk házunk körül, többet meg is simogattunk. Negyedik állatkáink a mehék, akik épp nektárt gyűjtenek egy színpompás illatos virágból. Tavaly nagyon sok méhecskével és rokonaikkal találkoztunk, ugyanis udvarunk egy részéből méhlegelőt alakítottunk ki, nagyon sokfajta virággal, méhhotellel és itatóval. Köszönjük, hogy elolvastad! Vigyázzatok az állatokra, ne csak a házi kedvencekre, hanem mindegyikükre körülöttetek, a legkisebbekre is! Csodaszép hétvégét! 

Látogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körülLátogatók házunk körül

2022 január 22, 18:06
avatar
Bobo2009 Profi! Nagyon jó.
2022 január 22, szombat
avatar
AlmasiAndrea Nagyon kedves vagy! Köszi szépen! Profitól még nagyon messze van, inkább azt mondanám, hogy lelkes amatőr. 2022 január 23, vasárnap

avatar
Rumini Nagyon tetszik! Nagyon élethű a vakond, ahogy kibújik a földből! Szeretem a cinkéket és teljes hasonmása a lego változatod az igaziaknak! És a süni, nagyon tetszik a változatos színe! A méhexske nem nagyon fogott meg, de nagyon édesek! 2022 július 22, péntek

🔔

Készülj fel a Halloween szellemes hangulatára a LEGO® legizgalmasabb készleteivel!

Ebben a válogatásban minden korosztály talál magának tökéletes szettet – a vidám, kreatív építményektől kezdve a klasszikus szörnyek és varázslatos világok megidézéséig. A válogatott LEGO® szettek nemcsak remek játékélményt nyújtanak, hanem különleges dekorációként is feldobják az ünnepi hangulatot.

Új történetek, ikonikus karakterek és lenyűgöző építési élmények várnak! Legyen szó gyűjthető készletekről, látványos dekorációkról vagy a legfrissebb LEGO® világokról, a szeptemberi újdonságok között minden rajongó megtalálhatja a következő kedvencét.

Fedezd fel a szeptemberi LEGO® újdonságokat, és csapj le a kedvenceidre, amíg elérhetők! 

Üdvözlünk a felnőtteknek szóló LEGO® készletek világában!

Merülj el a kreativitásban, miközben elemenként rakod össze a részleteket! Lepd meg magad vagy egy szeretted a minőségi időtöltés és a kreatív játék lehetőségével.

Fedezd fel a felnőttek számára készült LEGO építőkészletek széles választékát a Kockashopban.

1 / 3