János vitéz 1.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.
Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
Egy kőhajtásnyira foly tőle a patak,
Bámuló szemei odatapadtanak.
Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,
Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba';
Kicsalta a leányt édes beszédével,
Átfogta derekát mind a két kezével,
Megcsókolta száját nem egyszer sem százszor,
Jaj neked Iluska, szegény árva kislyány!
Hátad mögött van már a dühös boszorkány;
Úgyis töri magát, dolgozik eleget,
És mégsem kap száraz kenyérnél egyebet.
Mikor Jancsi a nyájt félig összeszedte;
Nem tudja, hol lehet annak másik fele:
Jancsi gazdája bőg, mint aki megbőszült:
"Vasvillát, vasvillát!... hadd szúrjam keresztül!
Fölkapott hirtelen egy petrencés rudat,
A petrencés rúddal Jancsi után szaladt.
2015 március 11, 16:46