Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

LEGO® 75220 Sandcrawler bemutató

A LEGO® Star Wars készleteknél azt szoktuk meg, hogy az idővel mindegyik nagyobb és nagyobb, valamint egyre kidolgozottabb lesz. Ez a készlet ebből a szempontból különleges, ugyanis itt előbb találkozhattunk a nagyobb, kidolgozottabb készlettel (75059) és később jött a kisebb verzió. Persze a kettőt nem lehet teljesen egy kalap alá venni, hiszen a korábbi verzió a UCS keretein belül került kiadásra, míg a most bemutatásra kerülő készlet inkább a játékélményt célozza meg.

A minifigurákkal kezdünk. A készletben 6 darab minifigura található. Az első Luke Skywalker figurája, amivel már találkozhattunk más készletekben is. De ez nem vesz el semmit az érdemeiből. Klasszikus fehér ruhában van, a testén lévő köpeny festése folytatódik a lábán is, ezzel egy összetett figurát kapunk. A fején szerencsére 2 arcfestést találunk, amivel a játékélmény növelhető. Luke kiegészítőként kapott egy távcsövet is.

A két Jawa nagyon jól néz ki, szerencsére nem két ugyanolyan figurát kapunk. A sárga szemek szinte világítanak, jól visszaadják a hatást. Sajnos a köpenyük festéssel lett helyettesítve, de különböző fegyverekkel egészíthetjük ki őket, ami kissé kárpótol.

Három droid teszi teljessé a minifigurák seregét a készletben. Ebből egy RA-7 Protokoll Droid, egy 2-1B Orvosi Droid és egy R5-A2 droid. Mind a három a maga módján különleges, az orvosi és a protokoll droid ráadásul igen ritka. Szerintem az orvosi droid néz ki a legjobban a hármasból, de mindent egybevéve jól illenek a készletbe. Az R2-A2 festése különösen is, ha a homok fémjelezte tájra és annak színvilágára gondolunk.

Ha színvilágról beszélünk, akkor térjünk is át egyből a fő attrakcióra, magára a sandcrawlerre. A főkét vörösesbarna elemekből álló gépet a készítők bézs, illetve néhol sötétnarancs elemekkel fűszerezték meg. A kész építmény egyébként 31 centiméter hosszú. Ha ezt összehasonlítjuk elődjével, ami 48 centiméteres, akkor láthatjuk, hogy a kettő között igen szignifikáns különbség van. De ez a méretbeli különbség még előnyünkre is válhat, ha a mozgathatóságot nézzük, ugyanis a rögzítések, illesztések nem mindig a legbiztosabbak.

Hátulról nézve is kellemes a homokfutó, bár néhol látszanak a kék technic csatlakozók, és ez lehet, hogy egyeseket kiborít, bár szerintem nem néz ki rosszul.

A pilótafülke kívülről átlátszó sárga elemekkel van jelezve, bár sajnos ez a külső vázra van rátéve, tehát nem biztosít belátást, amit picit sajnálok, de legalább az enteriőr rendesen ki van dolgozva, még egy piros kis bögre is van, ha megszomjazna a sofőr.

A készlet még sok érdekességet rejt, például lehajtható csapóajtót hátul, valamint olyan emelőkart, amivel be tudjuk segíteni kedvenc R2-A2 droidunkat.

(Képek forrása: brickset)

Végeredményben elégedettek lehetünk. Nyilván nem várhattuk azt, hogy UCS árának negyedéért többet fogunk kapni. Viszont ár-érték arányban szerintem ez a készlet méltó arra, hogy pótolja a UCS Sandcrawlert a gyűjteményben. Az tény, hogy minifigurából lehetne több is, jobbak is, például R2-D2, C-3PO, és mi még a Lars családot is el tudtuk volna itt képzelni. Szerencsére könnyen ki tudjátok egészíteni a készletet minifigurákkal, ha erre a linkre kattintotok, a készletet pedig itt éritek el.


2018 szeptember 21, péntek. 13:06