Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

A LEGO® története!

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a legnagyobb megpróbáltatások között kell üzemeltetni egy fafeldolgozó üzemet, és a legkisebb bevétel is hatalmasnak számít a lehetetlennek tűnő helyzetekben. Mindent ledöntő háztüzek, a tervrajzok elégése, a rendhagyó játékötleteket elutasító közönség és a teljes kilátástalanság jellemezte a LEGO® világát megálmodó és megvalósító Ole Kirk Christiansen életét.

A fajátékokat gyártó üzeméből mára a világ egyik legjobban ismert és kedvelt termékeit gyártó nagyhatalom lett. A LEGO® szó eredete is megér egy mesét, ugyanis magyarul a Játssz jól! kifejezésből származik, ezzel sugallva, hogy arra hivatott tanítani a gyerekeket, hogy a játszás örömét művelni kell, nem elég mindenféle egység nélkül nekiállni a játékgyártásnak. A LEGO® logó az idők során számtalanszor változott, formálódott míg elérte a mostani, egy időre talán végleges, formáját.

Kezdetben a LEGO® kockák bár egymásra illeszthetőek voltak, nem tapadtak egymásra, így nem voltak biztonságosak az egymásra építések során, könnyen leborultak a helyükről. Ennek orvoslására Ole fia, Gottfried -aki már 12 éves kora óta aktív szerepet vállalt a munkálatokban- kitalálta, hogy készítsenek egymásba illeszkedő, bütykös kockákat, amik akkor sem borulnak le egymásról, amikor mozgásnak vannak kitéve. Ebből lett a ma is ismert LEGO® kocka.

Ole-nak és fiának mindig a vásárlók elégedettsége volt a legfontosabb, amit jól mutat az a már-már elhíresült mondat, mely Ole Kirk Christiansentől származik: Csak a legjobb lehet elég jó! Ezt a gondoskodást mind a gyerekek, mind a felnőttek érezhetik az elkészített termékeken.

A LEGO® készletek eladása évről évre gyarapodik, új gyárak, új helyszínek épülnek a még mindig növekvő kereslet kielégítésére. Külön pozitívum és nagyszerű érzés a magyar emberek számára, hogy a világon levő LEGO® gyárak közül az egyik éppen kis hazánkban talált otthonra, és a magyar földeken készült LEGO® kockákat világszerte több millió kisgyerek élvezheti. A gyártósoron olyan pontossággal készülnek a kockák, hogy egymillióból csupán 18db elem kerül valamilyen apró pontatlanság miatt a süllyesztőbe, az összes többi viszont útjára indul.

Nincs olyan nyelv, nincs olyan nemzet, aki ne ismerné ezeket az egyszerűségüktől nagyszerű kockákat, és talán nincs még egy olyan játék, ami ennyire fejleszti a kreativitást, a képzelőerőt és a kézügyességet. Amíg csak a fantázia kitart, addig tökéletesen ki fogják szolgálni a gyerekek elképzelését és igényeit.

Reméljük, hogy az építés okozta örömet egyre több kisgyerek élvezheti majd a földön és a LEGO® világa egy olyan hely lehet számukra, ahova mindig kacagva térnek vissza. Mi mindenképp azon leszünk, hogy ez megvalósuljon! 


2018 január 26, péntek. 11:31

avatar
Bnikoletta Készült a lego történetéről rajzfilm is. A YouTube-on megtalalható. 2018 január 28, vasárnap

avatar
Bombero No, ez egy hiánypótló poszt lett. Szép összefoglaló. 2018 január 27, szombat

avatar
sarkozi74 Az hozzátartozik a történethez, hogy egy angol játékot fejlesztettek tovább. Az eredeti játék jogai csak Anglia területére volt levédve. A fő gond az elemek egymáshoz "tapadása" volt. Üreges volt a belső része és nem volt ami egymáson tartsa az elemeket játék közben. Ők meg oldották ezt a problémát. 2018 január 26, péntek