Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Vasútállomás

Nyertes napló! avatar habzsolt
43 napló
Egyedi elemekből épült

Ezt a naplót HSzabinak, Bomberonak és mindenkinek ajánlom aki a vasúttal kapcsolatos dolgokat szereti.

A srácaim már régen nyaggattak, hogy építsünk egy vasútállomást. De erre eddig több okból sem került sor. Viszont, hogy pár hete a Fűtőház is elkészült adta magát a gondolat, és ezen a hétvégén kivitelezésre is került az, mit páran már igen kívántak :) Hiszen ha már állomás, akkor legalább még egy "adósság" is le lett tudva :) (remélem! :) Bár a váróterem feelingje nagyon nem lett visszaadva, de azért egy kis Büfé csak került bele. Szegény bakterbe pedig semmi sem került, mert a harapni való mind elfogyott. Így hát későn kapcsoló barátunk éhesen várja a műszak végét. De addig még néhány csattogó nyikorgó forgózsámoly elhalad a vidéki állomás peronja előtt. Persze lesz, majd ami megáll és lesz, majd ami nem. Mint ahogy olyan is lesz, aki eléri a szerelvényt és olyan is aki nem. Csakúgy mint siltes sapkás barátunk, aki a nagy sietségben elfelejtette megmosni a Wc használat után a kezét.  Ezt a hosszú pórázon tartott kutya konstatálja éppen. És ebben a pillanatban, a peronon az ácsorgást egy mogorva jófésült pasas csakhamar megunja, mert hiába hesszelte a bögyös bőrönös talpig zöldben lévő csajszit az még egy laza cofflendítésre sem méltatta erőlködéseit. Csak ott állt megbabonázva és bámul a peron túloldalára. Mindeközben a váróteremben a borotvát régen látott emberünk a jó néhány csavaros kiflitől már teljesen átszellemült tagnak meséli éppen, hogy mi a tünet az alvégeken....

 

Véleményeiteket előre is köszönöm!  

 

VasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomásVasútállomás

2016 március 20, 22:16
avatar
Zsizsu Nagyon jó lett. Még el is tudnám készíteni (ha lenne ennyi legom...), mert olyan jó részletesen publikáltad az összerakást... :)
Gratulálok!
2020 november 11, szerda
avatar
habzsolt Köszönöm Kegyednek! Régebben minden építésem így lett lefotózva, bízva abban, hogy lesz aki ismét megépíti! De mivel igény nem volt rá idővel elhagytam. 2020 november 29, vasárnap

avatar
Zsizsu Pedig nagyon jó ötlet így lefényképezni. :) 2020 november 30, hétfő

avatar
LegofanRoli Nagyon szép jól néz ki.
Az én vonatomhoz tök jó lenne. Ez amúgy magyar stílusú állomás? Mert én építettem egy MÁV v43 villanymoudonyt(nem távírányítos)
2018 december 31, hétfő
avatar
habzsolt Köszönöm LegofanRoli! Az igazat megvalva nem egészen magyar stílusú. Ez egy keverék építés. Ellenben, tervezek egy tisztán magyar felvételi épületet építeni. 2019 február 4, hétfő

avatar
Andriska Nagyon jó lett! Már csak egy vonat kéne. 2018 szeptember 29, szombat
avatar
habzsolt Igazad van Andris! Csak ott a gond, ha van vonat nem sok látszik az állomás meghatározó részleteiből. :( De, köszönöm a vélemyényed! Azért, gondolkodom rajta... 2018 október 14, vasárnap

avatar
lepilany Aztaaaaa.... :) 2017 március 12, vasárnap
avatar
habzsolt Köszönöm! :)) 2017 március 18, szombat

avatar
Kockamester Nagyon király lett! 2016 október 11, kedd
avatar
habzsolt Köszönöm! 2016 október 11, kedd

avatar
Kockamester Ha minifigura lennék tuti, hogy itt dolgoznék. 2016 október 26, szerda

avatar
habzsolt :)) Azért, ha egyszer mégis az lennél a hely fent lesz tartva! 2016 október 26, szerda

avatar
Márkusné Sponga Éva nagyon szép , részletekben gazdag munka. grat. 2016 október 6, csütörtök
avatar
habzsolt Nagyon köszönöm Kedves Éva! 2016 október 11, kedd

avatar
Bombero Kis fáziskéséssel gratulálok! Döbbenetesen részletes! Az itteni frazeológia nem engedi, de úgy tudnám összegezni, hogy K###A jó!!! 2016 július 14, csütörtök
avatar
habzsolt Nem vészes! Kis késés van a vasúton is :) De köszönöm! 2016 július 16, szombat

avatar
msviktor Nagyon tetszik, gratulálok! 2016 április 13, szerda
avatar
habzsolt Köszönöm! 2016 április 18, hétfő

avatar
Sándor-Pál Zsófia Szia!

Nagyon klassz az épület! A kisebb, 16-os alaplapot honnan szerezted? Én már régen vadászok ilyenre.
Üdv
2016 április 4, hétfő
avatar
Kockashop Kedves Sándor-Pál Zsófia! Hasonló esetben nyugodtan írjon nekünk, szívesen segítünk a beszerzésben! Üdvözlettel, kockashop 2016 április 4, hétfő

avatar
habzsolt Kedves Zsófia! A legjobb helyről jött a válasz! Én is csak ezt tudom javasolni! És..., nagyon köszönöm a pontokat! 2016 április 4, hétfő

avatar
HSzabi1 Köszönöm a nekem is címzett építést! Nekem nagyon tetszik, a sín kialakítása is mese szép, az épület is nagyon jó. Imádom a részleteket, a tetőtéri gerendázat szuper! A sínek közötti töltő kavics is jól mutat, az oldalt, a fa árnyékában megbújó pad is hangulatos. A büfé is tetszik, szóval öröm a naplóddal eltöltött idő! 2016 március 22, kedd
avatar
habzsolt Köszönöm Neked is! :)) De... még dolgozom valamin... ami... na majd látjuk! :D 2016 március 22, kedd

avatar
Bolka Ahogy az építést nézem, látom, te sem vagy egy ideges típusú ember! Ennyi alkatrészt felügyelni, kialakítani ízlésesen, úgy, hogy a szavakkal is humorosan bánsz! Nagyon tetszik! 2016 március 21, hétfő
avatar
habzsolt :)) Nagyon köszönöm! 2016 március 21, hétfő

avatar
Dudás Gábor Szép, hangulatos építmény. Hozza a vasútállomásokra jellemző képet. :) 2016 március 21, hétfő
avatar
habzsolt Köszönöm és örülök neki! Végül kicsit ez is volt a cél. :) 2016 március 21, hétfő

avatar
vakos21 de nem aszt a Magyar stílust: minden 1. ház összedöl, minden 2. pedig nem épült meg 2018 augusztus 30, csütörtök

avatar
habzsolt Tervben van egy magyar stílusú felvételi épület megépítése. Maga a koncepció már összeállt a fejemben, de még van pár részlet amin agyalok még. 2018 augusztus 30, csütörtök

avatar
Rumini Atyagatya! Ez már múzeumba való művészi építmény! 2021 június 30, szerda