Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Szülinapi Nexo Knights #1


Ha a kisfiam mesélné:

Most az Ördögszekérről szeretnék mesélni. Amióta a Kisördög megvan, mindig is Nexo Knights legót szerettem volna kapni. A Kisördögöt még tavasszal névnapomra kaptam, és azután Húsvétkor kaptam ajándékba Legóházakat, járműveket, állatokat, amelyeket többféle módon össze lehet építeni, de Nexo Knights-ot nem kaptam még egyet sem, pedig már Apa munkagépére letöltöttem egy igazi Nexo Knights játékot is, amiben már sikerült legyőzni Jestrót.

Nagyon vártam már a szülinapom, és Apa meg Anya mondta is, legyek nagyon jó gyerek, mert nagy meglepetés lesz az ajándék. Én tudtam, én tudtam! De azért nagyon csodálkoztam, mert pont az Ördögszekeret kaptam meg, amit a legjobban szerettem volna. Apa azt mondta, hogy emlékezett rá, hogy a Legókiállításon mindig ezekkel az Ördöggolyókkal, a két naggyal akartam játszani, valahogy összeépíteni őket:

Tehát Apától és Anyától ezt kaptam ajándékba, és egyetlen nap alatt össze is építettem az egészet. Miután Apa kibontotta a dobozt, kiderült, hogy ez olyan nagy legó, hogy ebbe 2 füzet is van, pedig csak egy féle képpen lehet összeépíteni az Ördögszekeret. Apa azt mondta, hogy 314 elemből áll, de szerintem az nem sok, mert én a számok végéig is el tudok számolni, ami ezerszáznál is több. Anya nem volt velünk a Legókiállításon, ezért hát az első dolgom az volt, hogy megmutassam neki a nagy Ördöggolyókat. Aztán a lánc nagyon tetszett, meg a sok kis Ördöggolyócska. És ami még nagyon a kedvencem lett, az a Varázskönyv, amelyikben Szörnyek laknak, és a játékban a Jestró ebből a könyvből varázsolja ki a szörnyeket. Apa megengedte, hogy ezzel a varázskönyvvel aludhassak esti alváskor, de azt mondta, hogy ha elveszítem, ő nem fogja megkeresni! Nem veszítettem el, egész éjjel a kezemben volt! Csak kiesett a belső lapja, de az nem baj, mert vissza lehet tenni.

Egyébként a Szörnymester van benne, aki kapucnis, és neki is van két lánc a kezében, meg narancssárga Ördöggolyócskák a végén, meg a Macy van benne, aki egy Lovag, mint az Axl vagy a Lance.

Ennek a járműnek nincsenek kerekei. Ugyanúgy kell megépíteni, mint, amilyeneket már írtam a Sárgolyó dobáló meg a Harci rombolónál, hogy a jármű törzsét kell először megépíteni, majd utána jönnek a többi részek.

 

Apát megkértem, hogy egy kicsit segítsen, mert nagyon sok egyes legó van, amit nem tudok rányomni a legóra, de amúgy én építettem meg egyedül az egészet! Van egy kilövő rész is itt a szekér hátulján, egy ilyen gombbal kell jól megnyomni, és akkor kiröpíti a piros Ördöggolyócskákat, amik eltalálják a Macy-t.

Macynek is van saját járműve, meg van neki 2 pajzsa is, illetve 1 pajzs, amibe lehet cserélni a belsejét. Nekem a piros tetszik jobban. Meg a másik is.

Az Ördögszájakat nagyon nehéz volt megépíteni, mert sok elemből állnak, és kétszer is meg kellett építeni, mert kettő van belőle. Ezek a kedvenceim, mert a szájakba bele lehet tenni minden félét, például a Varázskönyvet, vagy az Ördöggolyócskákat.

Apa szerint nagyon kell vigyázni, mert a fogak leesnek és el tudnak veszni könnyen. Azért én mégis el akartam vinni az egész Ördögszekeret a nyaralásra Balatonhoz, de Apa nem engedte, aztán az egyik Ördögszájat mégis megengedte, de csak ha a kezembe fogom végig a kocsiban. Hát persze, hogy végig fogtam a kezemben.

Szóval az Ördögszájakat a láncok tartják a tengely végén. Ha a lánc leesik, akkor az Ördögszájak is, de azért elég jól ottmarad a lánc a tengely végén, és azzal a középső tekerővel lehet nyitogatni a szájakat. A nyitogatós dolgokat szeretem a legjobban.

Apának a narancssárga átlátszó elemek tetszenek a legjobban, nekem meg az egész. És mellettem alszik az éjjeli szekrényen minden éjjel a többi Nexo Knights legóval együtt.

Végül pedig APA készített egy kisfilmet is az alábbi szöveggel:

A Kisördög játszik egy halom ócskavas között, amikor megjelenik a színen Macy. A Kisördög megijed tőle. Macy összeépít magának egy Harci robogót. Ezt látva a Kisördög elteleportál a Szörnymesterhez, elmondja neki, mit látott, veszély van, jön Macy! A Szörnymester a kincsesládájához siet, előveszi varázskönyvét, és varázsol magának egy Ördögszekeret, ami még nagyobb lesz, mint Macy Harci Robogója. A Szörnymesternek 2 segítője is akad az építésben. Épp, hogy befejezik az építést, mire Macy megérkezik, ám így már túlerővel találja magát szemben. Ugyan megpróbál rájuk ijeszteni, de azok túlerőben még rémisztőbbek. A Harci Robogó ijedtében összeomlik, Macy elmenekül. A Szörnymester győztesként távozik Ördögszekerével a helyszínről.


 

Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1Szülinapi Nexo Knights #1

2016 szeptember 21, 21:50
avatar
fenderson A Kockashop rendszere nem értesít, ha hozzászólás érkezik, csak ha válasz, ezért kérlek, hogy erre válaszolj, ha üzennél, és azt megkapom. Előre is köszi, és hogy megnézted a naplómat! 2017 július 7, péntek

avatar
fenderson Örülök az elismerésnek, és a nyeremény pontoknak is, nagyon meglepődtem, és hirtelen nem is tudtam mire vélni a dolgot, ugyanis nem is gondoltam, hogy ebben a kategóriában, ilyen hatalmas mezőnyben helyezést lehet elérnem. Még keresem, hogy mi pontosan az, ami én vagyok a legózásban, és talán a videókészítés az ilyen...
Köszönöm!
2016 október 4, kedd

avatar
habzsolt A video jó lett! Látszik, hogy eltöltöttél vele pár órát :)) 2016 szeptember 25, vasárnap
avatar
habzsolt És persze az építés is jól be lett mutatva! szuper! 2016 szeptember 25, vasárnap

avatar
fenderson Köszi Habzsolt! A videó valóban nehéz volt, és tervezek még más videókat is, csinálni, nem a felgyorsított építésest, az nekem túl egyszerű, sokkal izgalmasabb kihívás a képkockánkénti filmkészítés. :-) 2016 október 4, kedd