Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Roxforti nagyterem


Hosszas hezitálás után, egy kockashop –os akciót is kihasználva döntöttünk úgy, hogy végülis kisfiam megkaphatja a Roxfort kastély nagytermét tartalmazó Harry Potter készletet. Vagy ahogy ő nevezi, a Harry Potter várat. Maga a szállítás is jól jött ki, szombaton délelőtt kaptam az SMS –t a pick pack pontról. Szóval elmentem nagybevásárolni, és hazafelé vittem magammal a csomagot is, majd következett egy rövidke alkudozás a délutáni pihenés, és a készlet összerakása közötti kapcsolatról. Az alvásból végül nem lett semmi, de azért délután mégis nekiálltunk összerakni a várva várt építményt.

Kisfiam a szokásosnál is lelkesebb volt, bár az első tasakban megbúvó (számára csupa új) minifigurák hamar elterelték a figyelmét magáról az épületről. Pedig lett volna mit figyelni rajta! Már az első lépéseknél látszott az alapos kidolgozottság, egyszerűen élmény volt építeni. Négy aprócska kis kiegészítő (csónak, főnix, baziliszkusz, és a vágyolvasó tükör) összerakása után állhattunk is neki a főépületnek, három jókora szürke alaplap összeépítésével. Amint a készlet neve is egyértelművé tette, a nagyterem volt a fő attrakció. A tanári székekkel, padsorokkal, és egy kis hangulatos kandallóval kezdtük az összerakást, majd következhettek a falak. A soron következő tasak tele volt kisméretű barna ablakkeretekkel, és hozzájuk kapcsolódó ablakrácsokkal, szóval adott volt apa feladata:

 

Ezekből összerakni sok kicsike ablakot, amik a nagyterem falának jelentős részét adják majd. Pepecselős munka volt, közben feleségem építette a nagytermet, kisfiam meg hol neki segített, hol az új figurákkal játszotta el a filmekben látott jeleneteket. Mire végeztem a kis ablakokkal, feleségem már egy kis kapcsolódó tornyot kezdett el összerakni az építmény szélére. Egyébként megérte az ablakokkal játszadozni, ezeket összeillesztve meglehetősen gyorsan felépült a nagyterem oldala. Kívülről, és belülről nézve is elég látványos lett. Közben feleségem végig duruzsolt, hogy képzeljem csak el, mennyire menő lenne a „nagy Roxfort készlet” (igen, a bő 6000 darabosra gondolt ezalatt). szerény véleményem szerint ez is épp elég látványos, ráadásul ehhez rendesen játszható minifigurák tartoznak.

Hamarosan tető alá került a nagyterem, és kezdett alakulni a mellette lévő torony is. Egy aprócska móló is oda került a bejárat elé. Tényleg nagyon aprócska, nekem igazából fel sem tűnt, mikor rakta feleségem a helyére azt a néhány építő elemet. Én, amikor éppen kellett, matricáztam, és közben szorgosan válogattam az alkatrészeket:

 

Feleségem valamiért szeret rendszerezetten építkezni, én inkább egyesével kitúrom a tasakból, ami éppen kell. Az épület részletgazdag kialakítása a toronyra is igaznak bizonyult, nagyon szépen összeállított kis szobácskákat kaptunk a végére. A behúzható csigalépcső külön tetszett kisfiamnak. Nekem pedig a torony legtetejének építészeti megvalósítása nyerte el tetszésemet. Kívülről nézve igazán mutatós lett, belül pedig a kis főnixünk lakhelye került kialakításra, valamint egy kis tartó a tükör számára. Ez utóbbit azóta se nagyon használtuk, a tükör szinte mindig játékban van. Kisfiam a torony végéhez közeledve már nagyon várta, hogy birtokba vehesse a „Harry Potter várat”, a nagy cél érdekében egy kicsit még segíteni is hajlandó volt a felső részek építésében.

Egyben látva a végeredményt, határozottan úgy gondolom, ez a készlet megérte az árát. Nagyon mutatós maga az épület is, és több filmek szempontjából lényeges kiegészítő, valamint nagyon sok minifigura van hozzá. Igazából a „főgonoszt” leszámítva mindenki benne van, de bizonyos formában még ő is. Csak épp nem a legelterjedtebb kivitelében… És ami a lényeg: kisfiam is nagyon szereti az épületet is, és a figurákat is. Sokat játszunk vele, néha kicsit jobban elrugaszkodva a filmektől (pl.: 1-2 Marvel figura bevonásával), vagy néha épp klasszikus jeleneteket, vagy akár csak egy roxforti vacsorát eljátszva:

 

Igazából utoljára már azt nem értettem, miért vártunk ennyit a megvételével! :)

Roxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyteremRoxforti nagyterem

2019 február 28, 22:19