Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Ikarus 260

Nyertes napló! avatar alvaringaz
45 napló
Ismeretlen készlet

Sziasztok!

Egyik kedvenc témám a tömegközlekedés, ennek megfelelően elkezdtem dolgozni egy LEGO City jármű flottán, aminek első darabja az itt bemutatott Ikarus 260-as távolsági autóbusz közelítőleg Volános szinezetben :) Nem volt egyszerű feladat, hiszen cél a valóság minél jobb megközelítése mellet az is, hogy az épített modell illeszekdjen a LEGO City világába. A kettő sokszor ellentétbe került (+ a mindig fellépő anyaghiány), de egész jól sikerült megoldani...

Az ajtójon például sokat gondolkoztam, maradtam a 3 ajtós kivitelnél, és ugye illett volna mindhárom ajtót 4 egységből kihozni, de ekkor nagyon felborultak az arányok, illetve az első tengely is borzasztóan hátra került volna, úgyhogy az első és hátsó ajtó maradt 2 studnyi. Igyekeztem figyelni az apróbb részletekre is, sikerült az első szélvédő mögé beszuszakolni egy viszonylatjelző táblát, illetve a buszvezetőnek műszerfalat és váltót is beépíteni. Belül elég szűkös a hely, de mindenképpen maradni akartam a 6 egység széles jármű-koncepciónál, úgyhogy ülés csak 3 fért be :) Viszont kaptak az utasok kapaszkodót, klasszik piros jegylyukasztót és a középső ajtóra egy leszállásjelzőt is. Ablakból kicsit hiányos vagyok, úgyhogy nem sikerült végig beüvegezni, de sebaj.

Szerintem egész jól sikerült közelíteni a valóságot, és még javítgatok rajta, ha lesz több alkatrészem! 

Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260Ikarus 260

2016 szeptember 12, 16:17
avatar
LegofanRoli Élethű 2018 december 31, hétfő

avatar
good_lego_movie Nagyon jó mása az eredetinek, gratulálok! :) A 280-ast is szívesen megcsodálnám. :) 2016 október 27, csütörtök

avatar
Kockamester Tetszik! Jól sikerült! 2016 október 4, kedd

avatar
alvaringaz Köszönöm! Igyekeztem :) Ha lesz időm és alkatrészem még 1-2 hibát kijavitok, aztán jöhetnek a következő tipusok. Szeretnék még egy csuklós Ikarus 280-ast, BKV szinezetben és egy ZIU-9-es trolit (nagy kedvencem)! 2016 szeptember 14, szerda

avatar
totnes Igen, én is épp azt szerettem volna írni, amit Szabi írt. Igen jól visszaaadja az eredeti sárga Ikarust. 2016 szeptember 13, kedd

avatar
HSzabi1 Nagyon szép és élethű lett, gratulálok! 2016 szeptember 13, kedd