Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Csárda

Nyertes napló! avatar habzsolt
43 napló
Egyedi elemekből épült

A csárdák (lehettek saját birtoklású és bérelt épületek) a 18-19. században játszottak fontos szerepet az emberek életében. Főként az Alföldön a településeken kívül, a pusztákon a jelentősebb vásáros helyekre vezető utak mentén egynapi, félnapi járásra, ill. olyan helyeken álltak, ahol a pandúrok, zsandárok és csendőrök csak nehezen ellenőrizhették őket. Ezért, kedvelt tartózkodási hely volt a betyároknak. A csárda megnevezés ma is használatos - különösen szabadon álló - vendéglátóipari létesítmények nevének részeként.

A mostani napló is az általam indított régi magyar építészet témájához készült. Azonban, egy szempontból eltér az eddigiektől. Amiben pedig más, mint az eddigi építéseim, az a méret. Ugyanis, egy ideje már barátkozom a gondolattal, hogy én is megpróbálok valamit villantani a microscale témában. De, be kellett látom, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint az gondoltam! Azt vettem észre, hogy itt jóval több kompromisszumot kell kötni, mint a nagyobb építésnél. Nyilván ez azért van, mert a beépíthető anyagokat tekintve igen megkötött az ember keze. Hiszen, ennél a méretnél nem is lehet mindenre kiterjedően visszaadni mindazt, amit a valóságban látunk, de pont nem is ez a lényege! Éppen elegendő, ha az építmény felismerhető. Természetesen, a profi építők ezt a technikát már igen jól tudják alkalmazni, de nekem most még ez nem sikerült. Viszont! Arra gondoltam, hogy ha nem is microscale és nem is az eddigi méret, akkor legyen a „kettő” között! Így is lett :) A végeredmény a képeken látható. Ki-ki döntse el maga, hogy mennyire sikerült a középutat tartanom.

A véleményetek ezúton is köszönöm!

CsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárdaCsárda

2019 március 9, 20:16
avatar
Tóth Zoárd Hát ez nagyon jó lett! Csak így tovább habzsolt! 2020 augusztus 25, kedd
avatar
habzsolt Köszönöm! Lesz még! 2020 szeptember 8, kedd

avatar
dàvid6 Nagyon át jön a hangulata! Perfektó 2020 június 13, szombat
avatar
habzsolt Köszönöm! :)) 2020 június 13, szombat

avatar
Bolka Tényleg visszaadja a hangulatát az építés, különösen a tető zsindelyezése tetszik. 2019 március 13, szerda
avatar
habzsolt Köszi Bolka! Bevallom a tetőn törpöltem kicsit, mert nem igazán mutatott rajta a rácsokon kívül semmi. De a lényeg, hogy a hatás megvan! 2019 március 15, péntek

avatar
Bombero Igen, érdekes arány. Kellett is egy kis idő, mire feldolgoztam. Nagyon szép lett... szinte érezni az alföldi szellőt, meg a vályog illatát... hmmm... 2019 március 10, vasárnap
avatar
habzsolt Köszönöm! Igyekszem azért még fejleszteni magam. Mert. nem hagy nyugodni a microscale :) 2019 március 12, kedd

avatar
Legoropi Szerintem nagyon jól visszaadja ezeknek a helyeknek a hangulatát. A csárda és a kültéri étkező teteje gyönyörű!mint az egész építmény. 2019 március 10, vasárnap
avatar
habzsolt Köszönöm! A kültéri étkező teteje trükkösen lett megoldva. Ping-pong -ozni nem mernék vele :) 2019 március 12, kedd

avatar
speedMcLine Erről nem tudok mást mondani, hogy WOW! A kidolgozottság, a nosztalgia... Ezt nem is lehet hozzá illő módon dicsérni. 2019 március 9, szombat
avatar
habzsolt Köszönöm! De, azért Kend sem panaszkodhat a Rába Steiger 250-vel! 2019 március 12, kedd

avatar
Zsozsóhopi nagyon jó :)) 2020 május 20, szerda

avatar
habzsolt Köszönöm :)) 2020 május 23, szombat