Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

A Helikopter


A 30129-es 3 in 1 Creator készlet Repülőjének megépítése után a Helikopter építés naplója következik most. Amennyire a repülő nem volt szimpatikus, a Helikopter már annál inkább tetszik nekem. Számomra az az érdekes ebben a járműben, hogy nem emlékszem rá, hogy mikor építette meg kisfiam ezt. Valószínűleg ez lehetett az első neki a háromból, és azt követően nem sokkal következhetett a repülő, és utána be is fejeződött részéről a folyamat, mert a repülő sokáig összeépítve állt a polcon, a hajót pedig még egyszer sem építette meg, elvileg arra ma fog / került sor, attól függően, hogy ezt a naplót mennyi idő alatt sikerül összeállítanom.

Valószínűleg a Helikopter a legjelentősebb a 3 jármű közül. Erre utal 3 tény:

  • Ennek megépítése során használtam fel a legtöbb alkatészt

  • Ennek megépítésekor éreztem azt, hogy a lehető legtöbb vonatkozásban kidolgozták ezt a járművet

  • A legószett dobozán a front oldalon a három jármű közül a Helikoptert mutatják nagyban.

Már az építés eleje pozitív élményekkel indult hiszen végre nem az építmény törzsének belsejével kell egy unalmas építést megkezdeni, hanem rögtön a vontató horgot lehet építeni. Ne felejtsük el, hogy ezek a kisebb építmények, de általában a legó építmények nem feltétlenül csak a játszhatóságról szólnak, hanem vagy főleg az építés élményéről!

Természetesen a törzs köréépítése elkerülhetetlen, de azért ez akkor is szép kezdésnek számított. Egész jól néz ki egy teljes alapterület szépen sárgán kirakva, szürke alappal, piros „sárvédőkkel”. Direkt abban a lépésben fényképeztem le, amikor látható, hogy van egy luk az építményben:

Persze a lukat be kellett fedni. Így néz ki alulról, hívhatnánk vontató horgony ház.

A következő képen pozitív és negatív is van. Örülök, hogy az áramvonalas sárga legóelem nem megint egymásra épül, mint a repülő esetében, hanem most máshogy került felhasználásra. Az azonban kis csalódás, hogy a lőrés-szerű kis ablakok, és az azokat elválasztó dupla lapos legó 1-es elemek ugyanúgy ismétlődnek a repülőből. Hát ez van.

Az pilóta fülke (amennyiben helikoptereknél is így hívják) szerintem ebben a méretben sokkal méretarányosabb lett, mint a repülőnél.

Íme a helikopter farokrésze. Ez is profibb így, hogy van egy kormánylapát féle, és egy hátulsó propeller is. Nincs kispórolva a megoldás.

A helikopter teteje is elég profin kitalált. Van itt valami légkifujó, meg jelző lámpák, meg hűtőrácsok, stb:

Felszereltem a kerekeket. Itt nincs újabb megoldás a repülőgéphez képest, de jó is ez így itt. Felkerült a rotor a tetőre, készülnek a propellerek. Ezen a képen látszik már a rotor mellett, hogy azért egy hangyányit túl sok a kacat a tetőn, elég lett volna annyi, mint az előző képen. De ez még belefér.

Így néz ki a nagyobb méretű konténer, amelyről már a repülő naplójában is írtam. És ennyi legó maradt a tartalékokkal összesen.

És így repül a helikopter a konténerrel a horgonyon:

 

A HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA HelikopterA Helikopter

2016 november 25, 18:36
avatar
fenderson A Kockashop rendszere nem értesít, ha hozzászólás érkezik, csak ha válasz, ezért kérlek, hogy erre válaszolj, ha üzennél, és azt megkapom. Előre is köszi, és hogy megnézted a naplómat! 2017 július 7, péntek