Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

3 in 1

avatar Geda
26 napló
Egyedi elemekből épült

Egy háromszintes, fantasy témájú erődítményt építettem meg melyben három különböző faj foglalja el méltó helyét. Legalul a sziklák sötétjében, kincsek után kutatva a törpök vájják a kemény köveket. Felettük a felszínen az emberek kisebb helyőrsége található. Az erődítmény udvarában magasodik a tündék otthona, egy hatalmas fa.

 

Az összerakása kb. három napot vett igénybe (szintenként egy nap).

Az első napon a legalsó szintet kezdtem el felépíteni. Szinte az összes sötétszürke LEGO elemem kellett hozzá. A bányát szétnyithatóra készítettem, hogy a későbbiekben (mikor rajta lesz a felső szint) is könnyen hozzáférhető legyen. A kapun keresztül rögtön a nagyobb terembe jutunk, ahol helyet kapott a törp király trónja, bal oldalán egy hatalmas sörös hordóval, jobbról pedig egy kemencével. A terem közepén pedig a nagy lakomákhoz elengedhetetlen asztal, hússal, korsókkal és kupákkal. A falakat a kibányászott drágakövek és kincsek, valamint csatabárdok díszítik. Jobbra pedig maga a bánya található, csákányokkal, vésővel, kalapácsokkal. Amint elkészült az építmény a törpök azonnal birtokukba vették.

A második nap kezdődhetett az emberek erődítményének felhúzása. Ez már gyorsabban ment, mert itt már rengeteg ”segítségem” volt. Első ütemben a falakt húztuk fel, majd megérkeztek a kapuk is. Ez után belekezdtem az építmény bal hátsó sarkából kiemelkedő torony építésébe. A torony teteje leemelhető. Az erődítmény jobb oldalán egy kis házikó található, a házikó alatt pedig a borospince van, tömve boroshordókkal.

A harmadik nap raktam össze a tündék fáját, melynek első szintjére egy csigalépcső vezet. Ez a szint egy tágasabb terasz, amely körbeöleli a fa törzsét. Erről a szintről létrán lehet feljutni a második szintre, ahol egy fából készült kis lak található. A csigalépcső megépítése kicsit megizzasztott, de megérte a fáradalmakat.

 

A három szint magassága összerakva eléri a 80cm-t. Felhasznált elemek számát 3500db környékére saccolom (pontos adatot nem tudok mondani). A kockák és a figurák nagy része Gyűrűk ura és Hobbit készletekből, valamint a 10193-as Medieval Market Village-ből és egy-két régebbi Castle készletből valók.

3 in 1Az építkezés kezdete3 in 13 in 13 in 1A törpök érkezése3 in 1A bánya bejárata3 in 13 in 13 in 13 in 1A nagy lakoma3 in 13 in 1Felülnézetből3 in 1Falazás3 in 1A kapuk felszerelése3 in 1Egy kis szieszta3 in 1A tető felhelyezése 13 in 1A tető felhelyezése 23 in 1Munka utáni lazítás3 in 13 in 13 in 13 in 1Felülnézet3 in 1A favágók3 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 13 in 1

2013 május 3, 20:36
avatar
Bobo2009 Fantasztikus, magam sajnálom, hogy csak most vettem észre. 2021 október 3, vasárnap
avatar
Geda Köszönöm szépen! 2021 október 7, csütörtök

avatar
Andoritka Ennyi év múlva is csak gratulálni tudok! 2021 január 4, hétfő
avatar
Geda Köszi! Jól esik még ennyi év után is! :D 2021 július 25, vasárnap

avatar
Tóth Zoárd Fantasztikusan jó! Bocs, hogy ilyen későn írtam! 2020 augusztus 8, szombat
avatar
Geda Köszönöm szépen! :D 2020 november 3, kedd

avatar
DK f 2018 április 13, péntek
avatar
DK bocs, az öcsém szórakozik! jooooo!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 2018 április 13, péntek

avatar
habzsolt Én még "csak most" tekintettem meg az éptést, de egyetértek a korábban előttem szólókkal! Látszik, hogy át lett gondolva minden részlete. És bár tudom, így utólag nem sokat számít, de azért Elismerésem! 2016 szeptember 3, szombat
avatar
Geda Köszönöm szépen és igen is számít még évekkel később is a gratuláció, örülök, hogy tetszik! 2016 október 4, kedd

avatar
legofrodo nagyon jo enis hobbit es gyurukura rajongo vagyok 2014 november 15, szombat

avatar
TheLegoman124 Ez valami eszméletlen,felismerte benne egy két gyűrűk urás szettet.Gratulálok! 2014 július 11, péntek
avatar
TheLegoman124 Egyébként én is hobbit és gyűrűk ura rajongó vagyok 2014 július 11, péntek

avatar
Mr. Clown Ez igen! Minden elismerésem! Respect Geda :-) 2014 március 30, vasárnap
avatar
Geda Köszi! 2014 április 2, szerda

avatar
Kóródi Ádám Nagyon mester munka ez!! 2014 március 9, vasárnap

avatar
Glover263 Szia ez nagyon tuti :) valahol meglehet tekinteni élőben is jQuery1800769973804399355_1383555309164 2013 november 4, hétfő
avatar
Geda Szia! Sajnos már elbontásra került... :( 2014 január 16, csütörtök

avatar
Kockashop Tökéletes munka, profi kivitelezés! Ötletes, ahogy az egyes fázisokat fotóztad, sokunk tetszését el fogod nyerni vele! Reméljük, hamarosan újra megosztasz egy legalább ilyen minőségű naplót nálunk! 2013 május 3, péntek
avatar
Kockashop Kitehetjük a Facebook oldalunkra? 2013 május 4, szombat

avatar
Geda Köszönöm szépen! Majd igyekszem alkotni még valamit, ötletek vannak csak időm legyen rá :). Nyugodtan kirakhatjátok az oldalatokra, megtiszteltetés lenne számomra. 2013 május 4, szombat

avatar
Crager Nagyon szuper és remélem , ha idősebb leszek ilyen jól tudok majd építeni.Üdv Erik 2014 július 16, szerda