Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 70 205 7804
0 
0 
theme

Technic 8082: trójai fanyúl

Nyertes napló! avatar totnes
161 napló
Feladat alapján (Technic csodák)

HSzabi révén már tudni lehet, a Technic 8082 készlet párját ritkítja, többek között csodás targonca építhető belőle. Fiamnak is megvan ez a szett, és szerette volna, ha a heti Technic csodák feladaton elindítjuk a szett egy másik modelljét.

 

Ő húsvétra kapta ezt a készletet, némi irónikus felhanggal. A 459 elemes 8082-es Multi Control Set-ből ugyanis 4 modell építhető útmutató alapján. A fő modell egy távirányítós autó, ezzel próbálta magát eladni a készlet, de egyrészt azóta az idő már többszörösen meghaladta a Lego első még zsinórosan távirányítható autóját (előbb az infra, aztán az SBrick révén), másrészt Blakbirdtől is kiválóan tudható, az autó nem jól irányítható távolról, szinte képtelen ugyanis egyenesen haladni. A szett titkos fő modellje így a HSzabi által méltán dicsőített targonca lehet. Ott van azonban még a két másik modell, egy repülő és egy állat. Fiam eddig ezt a kettőt rakta össze, ezért tudom, a repülő is nagyon jó. Először azonban az állatot építette meg a készletből, és ezért kapott némi irónikus felhangot húsvéti ajándék volta a szettnek.

 

 

Ebből a készletből ugyanis igazi specialitásként a Technic szettek között egy állat, egy macska/kutya vagy inkább nyúl is készíthető (még a 8032 korábban naplózott sárkány/kutyája, vagy a 8456 fiber optic készlet szintén már naplózott szúnyogja jut az eszembe hirtelen társaként). Ez az állat nem éppen a cukiságával hódíthat híveket magának. Blakbird elszörnyedve a robotnyúl kinézete felett, kapásból a Gyalog galoppot idézi a Technicopedián, miszerint “Ez nem egy hagyományos nyúl!” Ez a mondat a vérengző fehér nyúl jelenetében hangzik el, de ugyanolyan megfelelő a modellel kapcsolatban felhozni a film másik nyulát, a hatalmas, 20 láb magas piros kötőfékes fanyulat, amit a francia katonák betolnak a várukba, és amibe Arthurék - elszámolva magukat - elmulasztanak előtte belebújni: hagyományosnak az sem nem hagyományos.

 

Szóval nem egy kedves robotnyúl ez a modell, de technikailag csodálatos amit tud, Blakbirdnek abszolút igaza van, mikor azt írja, a “macska/nyúl dolog talán nem néz ki szeretnivalóan, de egyedi mechanikai és elektronikus visszacsatolásos rendszere van, ami nem létezik, csak ebben a modellben.”

 

Fiam tehát elbontotta az összeépített repülő modelljét, és megépítette ezt a fanyulat, hogy versenybe szálljon a heti feladaton. Az építés bemutatása a képekkel az ő munkája.

 

A modell építése minden díszítéssel és végtaggal meg a fejjel együtt összesen 22 lépésre van bontva az útmutatóban, ebből természetesen néhány moduláris: pár nagyobb részt raknak össze több allépésben.

 

Építése két nagyobb részre szedhető, a funkcionális fő rész, illetve a nyúl formája (teste, feje és végtagjai) elkészítésére. Az elemtartó persze a test, a törzs alkotórésze lesz.

 

Építése a funkcionális résszel, az alvázzal kezdődik. Rögtön beépül egy differenciálmű, egy kormányművet tartó elem, így megtudjuk, hogy a nyúl kanyarogni is fog.

 

 

A második oldal 3 lépésében a teljes kormányművet építjük meg, az alvázat pedig megerősítjük plate-ekkel. A kormányműben a lapos elemek színe, amiken a fogasléces technic plate csúszik, itt sárga.

 

 

Beépítjük a nagy 9 V-os motort, és megépítjük egy csigaáttétel kezdetét.

 

 

Most két lépesen át fejjel lefelé dolgozunk. A motorhoz hozzákapcsolunk egy gumis és egy fogaskerekes lassító áttételt, majd egy áramellátó kábelt. A differenciálművet is rákötjük a motor hajtására.

 

 

Újra talpra áll a modell, megépítjük az első kerekeket mozgató, kormányzó nyolcas fogaskerék tartóját, amit egy gumiszíjáttétel hajt majd meg. Befejezzük a csigaáttételt, ami egy kis excenterrel egy tengelyt mozgat majd ide-oda.

 

 

A csigaáttételhez csatlakoztatjuk a kormányművet, és egy lassító áttéllel hajtott tengelyt is mellé teszünk.

 

 

A 15. és a 16. lépés az egyik legbonyolultabb. Beépítünk két polaritásváltót - az egyiket a nagy motor mozgatja az előző bekezdésben említett lassító áttételen keresztül, a másikat pedig most beépítésre kerülő micromotor kapcsolja. Ebben az a tüneményes, hogy a polaritásváltók ennek köszönhetően nem kívülről, a felhasználó álltal lesznek irányítva, maga a modell kapcsolja őket mozgása révén.

 

 

Igaz, hogy ezen a képen az építési útmutató által írt változatban van bemutatva a micromotortól irányított polaritásváltó irányítása, de van egy másik kép is ugyanerről a részről. Ezen a fiam által kitalált, gumiszíj nélküli meghajtás látható. A fejlesztést az indokolta, hogy a gumihajtás nem volt elég hatékony, csúszott. Itt kapható még el egy másik csodálatos egyedi ötlet a modellen: mégpedig az, hogy a nagy 9 V-os motor a micromotort kapcsolja be, ami viszont az ő járását fordítja ide-oda.

 

 

Ezzel végeztünk az alvázzal és a mechanikával. A test összerakása lényegesen egyszerűbb. Hat allépés a nyúl háta és a farka eleje megépítése, ez lesz majd az elemtartó lábazata. A kép csak az első fontosabb pont elérésekor készült, az 5. allépés után.

 

 

 

Itt rakjuk be az elemtartót, ez lesz a nyúl törzse, díszítésül a téglalap alakra felteszünk két 2x3-as platet.

 

 

A nyúl háta felkerül az alapzatra, hátul két 8-as technic kockával rögzítjük, és az elején található két sárga liftarm közé berögzítjük a hátsó excenterek által mozgatott tengelyt. Ez fogja mozgatni a nyúl száját és karjait. Az építési útmutató 46. oldalán a 18. lépésnél, ahol stabillá tesszük a most épített modult, ami az elemtartót tartja, van egy színezési hiba: a kormányzás fogasléces technic plate-je alatti lapos elemeket itt szürkével jelölték, holott beépítésekor még sárgák voltak.

 

 

Ez után a fejet készítjük el, önálló modul, 8 allépéssel. Erről megint csak 5 lépés megtétele után van kép. Ezen a száj mozgatását végző részlet látható, alul kicsi sárga fogai látszanak egy kicsit.

 

 

A fej teteje külön modulként épül meg, két sárga szemet kap, és hosszú fülei lesznek.

 

 

A fej befejezéseként a másik oldalára is teszünk egy mozgató részt, majd ezt a két oldalát összekötjük egy 2x8-as technic plate-el.

 

 

A szájában ennek a szervnek a nyitását és zárását okozó irányváltót rögzítjük először a két sárga liftarmhoz. Két hosszú technic gerendával stabilan rögzítjük a fejet, és az elemtartó modullt is.

 

 

Utoljára a két karja készül el sárga technic kockákból. Érdekességük a karok mozgatása, melyet nem a várható módon, hanem fordított irányból felhelyezett 5-ös technic plate-ekkel oldottak meg.

 

 

Az állat összeépítve előre és hátra mozog kanyarodva, közben karjait támadólag emelgeti, és száját nyitogatja-csukogatja. Blakbird ezért nem hiába figyelmeztetett a Gyalog galoppot idézve: ez nem közönséges nyúl.

 

A modellről egy videót készítettünk, hogy komplex mozgását meg lehessen nézni.

 


 

Köszönjük, hogy elolvastad.

Technic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúlTechnic 8082: trójai fanyúl

2016 május 8, 17:00
avatar
HSzabi1 Gratulálok, nagyon jó helyre került ez a díj! Ha majd az én Bálintom is ilyen aktív legos lesz, és Őt is díjazzák, akkor örülni fogok! Bencének gratulálok és köszönöm a részletes és érdekes naplót, öröm volt olvasni! Én meg örültem a témának, kinaplóztam magam. Igaz, most még lesz 3-4 dolog, amit a közeljövőben megmutatok, azt sajnálom, hogy ilyen kevesen olvassák ezeket a leírásokat, a kommentelések alapján legalábbis így érzem. Jó lenne, ha sok komment lenne és több egyedi építés megosztás Technic témában is, mert az itt elég mostoha :-( Még egyszer nagy gratulációm Nektek! 2016 május 9, hétfő
avatar
totnes Köszönjük. A legozás még kevés: arra is rá kell venni, hogy fényképezzen, és főleg, hogy leírja. Nehéz azért az építési folyamat megfogalmazása is. Persze segítségre is szorul, még nem tudjuk, minden elem pontos nevét, nekem kell megnézni a bricklinken, és kitalálni rá félmagyaros nevet, remélve, hogy így mások is be tudják azonosítani. Ráadásul a fanyúl naplózás mellett az utolsó előtti képen hátul látható továbbfejlesztett építményét is meg szerette volna írni, szinte végzett is vele, de már nem fért bele, hogy a feladathoz felkerüljön (majd felrakom profi naplónak itt). Viszont az is igaz, nagyon örült, hogy a fanyúl nyert - ma mindjárt azon gondolkodott, az e heti feladathoz mit csináljon. És közben tegnap elég este még gyorsan nekiállt és életében először egy mini technic szettből mocolt, a 8810 motorból csinált egy sánta dragstert, elég csinos lett. Majd kerítünk neki egy kölcsönkereket, és bemutatja. Szóval hajrá Bálintnak is, próbáld kisebb, tényleg kisebb szettekkel rávenni, mint a 8032-es, az amúgy Emmának is jó lesz. 2016 május 10, kedd

avatar
HSzabi1 köszönöm a naplót, nagyon tetszett! Tényleg csúcs ez a készlet, valamikor én is megépítem, de én majd Alien-nek fogom nevezni :-) Nagyon jók ezek a mérnökileg átgondolt régi technic modellek! 2016 május 8, vasárnap
avatar
totnes Örvendünk, hogy tetszett. Fiunk nagyon megdolgozott az építés folyamatának leírásán, talán a kockashopnál is ezt értékelték (én meg igyekeztem jó bevezetőt kanyarítani elé). 2016 május 9, hétfő

avatar
totnes Azt látod, hogy mi van az utolsó előtti képen a háttérben? Még erről is írt, körbe is fényképezte, hogy indítsam a csodák közt, de már nem fért bele, hogy naplózva legyen. Na, majd hamarosan. 2016 május 9, hétfő